2009.12.30. 12:40
Ki mit tud?-ra készülnek a cigányok
Budapest, Pápa - Két országos szintű program megvalósításáról határozott az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a legutóbbi ülésén.
Az egyik egy roma labdarúgó kupa lenne, a másik, a Cigány ki mit tud? - Kon so zhanel? - a főszervező révén megyénkhez is kötődik.
Ugyanis az OCÖ az előkészítő munka irányításával a kulturális munkáért felelős elnökhelyettesét, a pápai ifj. Kozák Jánost bízta meg. Amiatt is a Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökére esett a választás mert közvetlen Ki mit tud-os tapasztalatokkal is rendelkezik, hisz 1996-ban ő lett a verseny közönségdíjasa ének kategóriában.
Mint Kozák János lapunknak elmondta, politikamentes, a cigány kultúrát kiemelten kezelő programként szeretnék megvalósítani a Ki mit tud?-ot.
A munkában számít a különböző civil szervezetekre, a kisebbségi önkormányzatokra, a kulturális intézményekre, a cigány kulturális élet jeles képviselőire és a média segítségére is. A pontos szabályokat január elején kialakítják.
Kozák János abban gondolkodik, hogy az egy-egy megyéből jelentkezőket zártan hallgatná meg egy szakmai zsűri, majd a legjobbak nyilvános megyei bemutatókon, végül egy országos döntőn mérnék össze tudásukat. A verseny pontos indulásáról csak akkor dönthetnek, ha a részleteket is tisztázták. Annyit azért elmondott, hogy szeretné, ha már a tél végén megindulnának a selejtezők és az év első felében a döntő is lezajlana.
Arra a kérdésünkre, hogy mitől lesz cigány ez a Ki Mit Tud?, Kozák János elmondta, hogy vagy a fellépőnek vagy az előadott produkciónak mindenképpen a cigánysághoz kell kötődni.
Egyaránt elképzelhetőnek tartja azt, hogy egy cigány származású fellépő nem a cigány kultúrához tartozó programmal szerepel, és azt is, hogy egy nem cigány származású személy egy jellegzetesen cigány produkciót mutat be.