Katasztrófahelyzet Tapolcán? - Vita a betegek feje fölött

Tapolca - A városi kórházat működtető kft. bejelentette, márciustól nem tudja tovább fenntartani az intézményt, és mivel az önkormányzat tétovázik, leállhat az ellátás.

Martinovics Tibor

A város vezetése minderről mást gondol. Hónapok óta folynak a tárgyalások a tapolcai kórházat 2007 januárjától működtető cég, illetve az önkormányzat között.

Hiába a köztük fennálló szerződés, kis túlzással jelenleg egy dologban értenek egyet: nagyon távol vannak a megállapodástól. A felek egymásra mutogatnak.

A kórházat működtető kft. vezetője azt mondja: hónapokkal ezelőtt jelezte az önkormányzatnak, vegye át a kórház működtetését, mert a jelenlegi egészségpolitikai és gazdasági helyzetben azt a cég tovább nem tudja vállalni.

A város vezetése viszont azt állítja: a kft. zsarolja a várost, indokai nem megfelelőek a szerződés felbontásához. Ha a felek nem jutnak egyezségre, akkor a kórház működtetéséről az ÁNTSZ dönt. Közben a kórházban a dolgozók és a betegek körében is nagy a bizonytalanság.

A  tapolcai kórház igazgatója nyílt levélben szólította fel a város vezetőjét, ne halogassa tovább a döntést, a kórház működtetését vegye vissza az önkormányzat, különben megszűnhet a kórházi ellátás és 250 dolgozó veszítheti el állását.

Császár László polgármester ezzel szemben állítja: félmilliárd forint közpénzről van szó, nem fogadhatja el a cég ultimátumát.

A kórházat működtető cég ultimátumot intézett az önkormányzathoz, zsarolja a városvezetést. Nem csupán a működtetési jog visszaadásáról van szó, a cég a szerződésre hivatkozva kéri tőlünk az általuk kialakított szakorvosi rendelő költségeinek teljes megtérítését. Félmilliárd forintot követelnek, ezt erősen vitatjuk, ráadásul többszöri kérésünk ellenére nem kaptunk olyan hivatalos papírokat a cégtől, amelyek egyértelműen kimutatnák, mennyibe került a beruházás.

Közpénzről van szó, nem dönthet az önkormányzat a cég bemondása alapján - hangsúlyozta Császár László.

A tapolcai polgármester kiemelte, a cég indokai nem alkalmasak arra, hogy kivonuljon a kórház működtetéséből, ha ezt teszik, akkor megszegik a szerződést. Valószínűleg bírósághoz fordulunk.

Az önkormányzat létrehozott egy kft.-t, amely átvenné a kórház működtetését, költségvetéséből százmilliót elkülönített és a kórházi dolgozók több mint kilencven százalékával megállapodott abban, hogy az önkormányzati cégben is vállalják a munkát.

- Nem egy kockázati tényezőről van szó, amit egy cégnek tolerálnia kell, hanem diszkriminatív kormányzati intézkedések sorozatáról. Van egy szerződés közöttünk, mi csak a tisztességes elszámolást kérjük.

Hiába volt számos egyeztetés, továbbra sem tudom, mi az önkormányzat szándéka, részletekről nem voltak hajlandóak tárgyalni, holott nem rendelkeznek a kórház működtetéséhez szükséges engedéllyel - fogalmazott dr. Németh Attila a kórház igazgatója, aki cáfolta a polgármester állítását: a beruházás összegéről minden iratot átadtak az önkormányzatnak, sőt független szakértők vizsgálták azt.  Ha nem lesz megállapodás, az katasztrófához vezethet. Itt nem pénzről, politikáról van szó, hanem a betegekről - így az igazgató.

A tapolcai önkormányzat 2006-ban közbeszerzési pályázaton választotta ki a Medisyst Kft.-t, ami az intézmény megmaradását jelentette, ennek ellenére  az akkori  fideszes polgármester, Ács János és Lasztovicza Jenő, Tapolca fideszes parlamenti képviselője nem volt könnyű helyzetben, amikor a szerződésről meg kellett győzniük a pártvezetést.

Végül a Medisyst Kft. harminc évre megkapta a kórház üzemeltetési jogát, az ingatlan a városé maradt, míg az intézmény ingóságait a kft. ingyen használhatta. A cég vállalta, négy év alatt egymilliárdos fejlesztést hajt végre, ennek volt része a szakorvosi rendelő kiépítése.

Igyekeztünk kórházi dolgozókat is megszólaltani, ám senki nem vállalta a nyilatkozatot, mondván, erre csak az igazgató illetékes. Annyit sikerült megtudni, az alkalmazottak féltik az állásukat, nem értik, az önkormányzat miért nem tájékoztatja őket a részletekről.

A folyosón várakozó betegek körében is beszédtéma volt a kórház helyzete, a többség úgy vélte, valamilyen megoldás biztos lesz, a tapolcai kórháznak működnie kell tovább.

*

Bujdosó László: Az ÁNTSZ csak megfelelő személyi és tárgyi feltételekkel engedélyezi a működést

- Mint regionális tiszti főorvos minden erőmmel azon vagyok, hogy elősegítsem a kórházat működtető cég, illetve az önkormányzat közti megállapodást. Több tárgyalást kezdeményeztünk - vélekedik dr. Bujdosó László.

Ha a felek nem állapodnak meg, akkor két lehetőség van. Az országos tiszti főorvos egészségügyi katasztrófahelyzetté nyilvánítja az előállt szituációt és kijelöli a kórházi ellátást biztosító céget, amely lehet akár az önkormányzat alapította új kft. is.

Másik lehetőség, hogy nem ítéli meg ilyen súlyosnak a helyzetet, és a tapolcai kórház nyújtotta ellátásokat más, a megyében lévő egészségügyi intézmények között szétosztja. 

- Egyik verzió sem igazán jó, továbbra is azt szorgalmazom, jöjjön létre a megállapodás az önkormányzat és a kórházat jelenleg működtető kft. között - nyilatkozta a Naplónak dr. Bujdosó László.

*

A Medisyst Kft. három város kórházainak évtizedekre szóló üzemeltetésére szerzett jogot az elmúlt években.

Tapolca mellett Mezőtúron és Körmenden. Mindegyik városban kísértetiesen hasonló volt a forgatókönyv. A cég a már ismert kormányzati döntésekre hivatkozva igyekezett minél gyorsabban kiszállni a kórházak működtetéséből, és pénzéhez jutni. Azaz az időközbeni beruházások összegét visszakapni. Ez nem lesz egyszerű.

Az önkormányzatok pedig - lévén a területi ellátási kötelezettség az övék - kész helyzet elé kerültek: vissza kell venniük kórházaik működtetését -  amit annak idején nyilván nem szórakozásból adtak át -, és persze vállalniuk az ezzel járó nem csekély anyagi terheket.

Körmenden és Mezőtúron kisebb-nagyobb bonyodalmak után az önkormányzat megtette ezt. Tapolcán is ez a szándék, csakhát nem mindenáron.  

Martinovics Tibor

 


 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!