Hoffmann Judit: A Balaton-felvidék az egészség és szépség kertje

- Be sem csuknánk a kerti ajtót, ha nem lennének szökősek a kutyáink – hív beljebb Hoffmann Judit. Kertje akár egy arborétum, az égig érő japán keserűfű alatt bazsarózsa nyílik éppen, és rengeteg más növény, virág között büszkén mutatja a hátsó részen levő konyhakertet és gyógynövényest, amiről úgy mondja, ez az egészségkertje, a Balaton-felvidék ajándéka, minden finomság, szörp és lekvár alapja. Van itt minden, egyebek mellett orvosi zsálya, citromfű, levendula, menta, ánizs, ezer színben és illatban pompázik a kert.

A házban (ahol egy jákópapagáj külön köszönti a vendéget a nagyszülőktől örökölt bútorok között) is ott van a természet, egy-egy csokor virág meg levendula itt-ott észrevétlenül eldugva, illata árulkodik; aztán Dió és Lili, a négylábú házi kedvencek azonnal felcsapnak hallgatóságnak, és mellénk telepednek. Diót, a pulit egy nyaraló család hagyta magára, Judit befogadta, és, ahogy mondja, azóta tart a szerelem közöttük.

A kérdésre, hogy milyen az őstermelő élete, azonnal rávágja, kőkemény. Itt a kert, ahol rengeteg tennivaló van, aztán vár a határ, erdő és mező, ahol gyűjti a vadon termő gyógynövényeket, meg a pataknál a fekete nadálytőt, a medrében a vízi tormát, erdőben a gombát, ami leszárítva mennyei ízt ad az ételnek. Aztán a környéken helybe viszi a szörpöt, lekvárt, mert esküszik a személyes kapcsolatra, és arra is szakít időt, hogy beszéljen, előadást tartson, mások mellett óvodásoknak is a gyógynövények jótékony hatásáról, mert – ahogy fogalmaz – már gyermekkorban érdemes megismerni a természet jótékony erejét. Mindemellett naponta főz, szívesen kísérletezik új ízekkel, zsályát, kakukkfüvet nemcsak húsokhoz, hanem süteményekhez is tesz, mert szerinte ettől különleges és érdekes lesz az édesség is.

– Bizony nem egyszerű feladat a kerti kapálás, gyomlálás, szörp- és lekvárkészítés, meg a napi főzés után a tűzhely mellől csinosan felöltözni, mert akárhogy nem lehet megjelenni kereskedőként. Arról nem is beszélve, hogy az ember keze ezer sebből vérzik, mert gyakran sárban, gazban és tüskék között gyűjti a gyógynövényeket, egyebek mellett feketeszedret, csipkebogyót is. Utóbbiból sajnos egyre kevesebb van a környéken, pedig a legfinomabb lekvár készül belőle, ami kitűnő egészségbomba! A faluban gyakran cserélnek egymással az emberek, kinek miből van több, így Judit sárgabarackért, meggyért, birsért lekvárt ad, szilvából pedig terem sok a határban is.

- Korábban nem hittem volna, hogy egyszer ez lesz az utam, amelyre egy kőkemény élethelyzet vezetett – utal vissza a múltra Judit. Másfelől az is efelé terelte, amikor fia tanára megkérdezte tőle, nem lenne-e kedve családi vendéglőjükbe szörpöt, lekvárt készíteni, mire ő azonnal igent mondott. Először egy meggyszörp került ki a konyhájából, ami olyan jól sikerült, hogy máig népszerű. Felidézi, tíz évvel ezelőtt egyik fia 16 évesen motorbalesetet szenvedett és nagyon súlyos koponyasérüléssel került kórházba, ahol hat hónapot töltött, három hónapig kómában, kritikus állapotban. Az orvosok semmi jóval nem biztatták, azt mondták, ha túléli a fiú, örökre ágyban fekvő, gondozásra szoruló ember lesz. Judit kezdettől fogva hitte és bízott abban, hogy felgyógyul a gyermeke, és így is történt. – Akkor megtört az életünk, megreccsentünk – fogalmaz Judit, aki akkor egy borászatban dolgozott, de miután fia hazakerült a kórházból, nem volt kérdés, otthon maradt vele és ápolta. A fia ma már dolgozik egy veszprémi gyárban, és újra visszatért az életbe.

– Mindig is szerettem a természetet, és az élet nagy ajándékának tekintettem, hogy itt, a Balaton-felvidéken élhetek a családommal, gyermekeimmel együtt, ahol születtem is – jegyzi meg, de lehet, fia szörnyű balesete fordította végérvényesen jelenlegi munkája felé, amit hivatásának, passziójának is tekint. Több éven át dolgozott a zánkai gyógynövényvölgyben, ahol Takács Ferenc hívta fel a figyelmét arra, hogy itt, a Balatonnál mennyi kincs van. Judit szerint az ember legyen annyira önző, hogy észrevegye, élvezze, ami körülveszi. – Álljon meg egy pillanatra, csodálkozzon rá a természetre, ami elég ahhoz, hogy a napját megszépítse. Figyeljen másra is rövid időre, mint ami a dolga, mert ha kifogy a tartaléka, nincs miből adni, élni. Ezen a vidéken annyi örömforrás van, az egészség erdőn-mezőn a lábunk előtt hever, csak észre kell venni, le kell hajolni érte – véli.