Szatyorvilág

Volt idő, mikor egy hömpölygő szatyor a szemetet jelentette, mára a vidéki tájkép része, egyfajta helyi egzotikum az úton sodródó, fákon hintázó műanyag zacskók színes tömege...

Barankovics Ildikó

A-ból B-be vezetve naponta felteszem magamnak a kérdést: Megálljak? Felszedjem? Van időm ma szemetet szedni?

A szemétszedés nálam egyfajta „hobbi” lett, ha hobbinak nevezzük azt a tevékenységet, amit gyakorta végzünk. Szedem a szemetet a Balcsi-parton, az úton, kocogás közben az erdőben lihegve.

A hobbim miatt már nagy fekete zsákokkal járok sétálni, és sokan közterületesnek tekintenek, akihez oda lehet menni és egy csomag csokipapírt bedobni a szemeteszsákjába… Ilyen ez, persze naivan feltehetném a kérdést, akik eldobták, vajon miért dobták el, ők mit gondolnak, milyen környezetben szeretnének élni? Egy ideje nem teszem, nem ingerlem saját magam, mert a szatyor- és kosztenger a bokámat súrolja, nincs idő gondolatiságra, nincs idő egymásra mutogatásra, a „vegye fel, aki eldobta” magatartásra… Most már csak a „te is szedd” időszak maradt, és nem évszakos környezetvédelmi akciónként, hanem munkába, boltba menet, a jövés-menés pillanatainak részeként…

Ha trendi lenne a hobbim, még az is lehet, a nagy szatyorvilág, a végtelen és hatalmas „Szemét úr” megszűnne létezni…

Rajtunk áll, melyik szemét :) hobbit választjuk: dobjuk vagy szedjük…