Helyi legendák

2017.11.05. 10:00

Az utolsó bakonyi betyár

Az ország legkeresettebb bűnözője, 1000 forintos díjat tűztek ki a fejére, majd 1884-ben statáriumot hirdettek Veszprém megyében elfogatására.

Budai László

Idén éppen száztíz éve, hogy meghalt az utolsó híres betyár, Savanyú Jóska. A népi hősökként tisztelt zsiványok szinte az összes magyar tájegységben léteztek: a nógrádi „úri betyár” Krúdy Kálmántól kezdve a dél-alföldi Rózsa Sándoron át a somogyi Patkó Pista és Jancsi testvéreken keresztül – akik a népi legendákban már egy személlyé, Patkó Bandivá változtak –, egészen a borsodi Angyal Bandiig rengeteg betyárt ismerünk.

Bűnöző vagy megmentő?

A magyar nép romantikus képzeletében szépre színeződő történetek mögött általában sikertörténeteknek semmiképpen nem nevezhető életutak álltak, amint azt Savanyú Jóska esete is tanúsítja. De ki volt Savanyú Jóska, akit a Bakony utolsó betyárjának neveznek?

Savanyú Jóska betyárélete éppen akkor kezdődött, amikor az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után megteltek az erdők bujdosókkal, hiszen sok egykori honvéd kényszerült rejtőzködésre. Ilyen viszonyok közepette talán még könnyebben tapadt a betyárokhoz a magyar néplélekben ezer éve hordozott őskép, a Botond, Toldi Miklós, Kinizsi Pál mondáiban megjelenő archetípus, vagyis, hogy ők a nép mitikus erejű fiai. Ez az őskép a kor szabadságvágyával kiegészülve egyfajta nemzeti ellenállási eszménnyé magasztosította a betyárok bűnöző életvitelét.

Így nézett ki az egykori betyár a korabeli ábrázolás alapján (balra). Hogy pontosan miképpen történt az elfogásuk, arra többféle változat is ismert, de a legelterjedtebb és legromantikusabb verzió szerint Savanyú Jóskáék éppen a zalahalápi csárdában mulatoztak, amikor a csendőrök rajtuk ütöttek Fotók: archív

Savanyú Jóska 1841-ben született, majdnem négy évvel a másik híres bakonyi betyárvezér, Sobri Jóska halála után. Édesapja számadó juhász volt, ő maga is juhászbojtárként kezdte életét. Nem volt még tizenkét éves sem, amikor egy, a pásztoréletben nem szokatlan ügy, birkalopás miatt kellett elbujdosnia. Ez egyfajta szimbolikus tett volt, amely sokszor üzenetértékkel is bírt. Egy ifjú pásztor például a felnőtté válását fejezhette így ki. Egy-egy ügyes tolvajlás emelte a pásztor tekintélyét, s aki nem volt elég éber, az szenvedhette a többiek megvetését.

Kalandos életút

Savanyú a korán megkezdett zsiványélete kezdetén bejárta egész Észak-Dunántúlt, majd 1860-ban bukkant elő újra, amikor fegyveres csavargás miatt a veszprémi fegyházba csukták nyolc hónapra. Nem változtatta meg a börtön, hiszen szabadulását követően néhány év múlva már rablások miatt körözték. Folyamatosan ügyei voltak, 1865 körül egy Pap János nevű uraságtól rabolta el az eladott gyapjúja árát, ezért két évet az illavai börtönben töltött, majd 1872-ben egy sitkei rablás miatt újra börtönbe került. Gyorsan kiszabadult, mert végül nem tudtak semmit rábizonyítani. Ám ezen a lejtőn már nem volt megállás, 1875-ben súlyos testi sértés miatt újabb egy hónap elzárást kapott, majd szabadulása után több rablást is elkövetett. 1877-ben, Szentivánfán mások mellett öccse, István is részt vett a bevetésen. Savanyú Jóska első körözését e rablás hatására rendelték el, melynek szövege megjelent a Veszprém című hetilapban. A betyár ekkor jobbnak látta, ha eltűnik a környékről, így az Osztrák–Magyar Monarchia által ekkoriban megszállt Bosznia-Hercegovinába menekült a törvény elől. Honvágya nemsokára hazahozta. Azonban a pandúrok neszét vették, amikor 1879-ben a közép-iszkázi búcsú alkalmából a két betyárnak állt Savanyú testvér, Jóska és Pisti meglátogatta az apját. Igazoltatásuk során dulakodás támadt, egy csavargótársukat lábon lőtték a pandúrok, Pista halálos sebet kapott, de Savanyú Jóska el tudott menekülni. Egészen Boszniáig futott, majd onnan Triesztbe, végül Fiumébe került. Hamarosan ismét hazatért Bogyay Antal főszolgabíró legnagyobb balszerencséjére. 1881 nyarán ugyanis Savanyú újra bevetést szervezett, miután a tudomására jutott, hogy a csabrendeki Háczky Kálmán nagyobb összeget tart otthon egy közelmúltbéli birtokeladás révén. Hatodmagával kísérelte meg a Háczky-kúria kirablását, ám miután egyik embere a Háczkynál kártyázó Bogyay Antal főszolgabírót lelőtte, a banda dolgavégezetlenül elmenekült. A hatóságok ekkor felbőszültek, és nagy erőkkel kezdték felkutatni a Savanyú-bandát. A hatból négyet egy hónapon belül el is fogtak, de Savanyú Jóskát nem sikerült kézre keríteni. A csabrendeki rablógyilkosság, Hoszter Fülöp várpalotai többszörös rablógyilkossága, valamint a Bakonyban elszaporodó útonállások hatására Veszprém megye közvéleménye erősen követelni kezdte a rögtönítélő bíróság felállítását. Ekkor Savanyú Jóskát már három vármegye (Vas, Zala, Veszprém) pandúrjai keresték, de ő sikerrel bújt el a Bakony erdejében. Ebben kis termete, 159 centiméter magassága is segítette, mivel a legkisebb sziklahasadékokban is képes volt búvóhelyet találni.

1883-ban már az ország legkeresettebb bűnözői közé került, 1000 forintos díjat tűztek ki a fejére, majd 1884-ben statáriumot hirdettek Veszprém megyében elfogatására. Az intézkedések meghozták az eredményt. Bár elfogását leginkább Savanyúék bandájának egyik tagja, Magyarósi István bojtár bosszúvágya segítette, aki feladta a bandát, mivel azok az előző évben agyonlőtték a nagybátyját. Hogy miképpen történt az elfogásuk, arra többféle változat is ismert, de a legelterjedtebb és legromantikusabb verzió szerint Savanyú Jóskáék éppen a zalahalápi csárdában mulatoztak, amikor a csendőrök rajtuk ütöttek.

Bírósági tárgyalás

Savanyú Jóska a bírósági tárgyalásán végig konokul tagadott, eleinte a nevét is letagadta, és Török Péternek mondta magát. Végül emberölést nem tudtak rábizonyítani. Az ügyész mégis arról beszélt vádbeszédében, hogy „Savanyó kedvenc tartózkodási helye a Bakony volt, melynek évszázados fái közt nem egy ártatlan utast fosztott meg erszényétől, sőt nem ritkán életétől is”. Savanyú Jóska végül – életfogytiglani ítéletét letöltendő – az általa már megjárt illavai börtönbe (Szlovákia – a szerk.) került, ahol ekkor már szintén életfogytiglani büntetését töltötte a korábban emlegetett várpalotai rablógyilkos, Hoszter Fülöp is.

Később 1901 és 1906 között átvitték Vácra. Huszonkét év raboskodás után Csáky Károly váci püspök közbenjárására kegyelmet kapott. Rövid ideig Kaiser Dezső mutogatta mint látványosságot pesti kávéházában, végül János nevű testvéréhez költözött, a tótvázsonyi juhászhoz. Szabóműhelyt nyitott új élet reményében, de – búcsúlevele szerint – olyan súlyos reumás fájdalom gyötörte, hogy a kínok elől a halálba menekült, és főbe lőtte magát. 1907. április 9-én, 66 évesen halt meg. A pap – az öngyilkosság miatt – megtagadta a temetést és a harangozást, s a temető kerítésén kívül hantolták el. Sírja mára idegenforgalmi látványosság. Emlékét számos betyártörténet, népdal, és legalább egy tucat bakonyi barlang neve őrzi. Bandájának állítólagos utolsó tagja, Pető Mihály, alias Liliom Peti 1934-ben halt meg Sopronkőhidán 86 éves korában végelgyengülésben, s ekkor végleg a múlt legendáivá váltak a betyárok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában