éltetik a hagyományt

2018.04.01. 13:23

Zöldágazó néptáncosok köszöntötték a tavaszt Badacsonytördemicen

A Tördemic Néptáncegyüttes tagjai immár hetedik éve zöldágaztak húsvétvasárnap délelőtt, hogy éltessék a település hagyományát.

Tóth B. Zsuzsanna

A tavaszt köszöntő népszokást egykor a Tapolcai járás 23 településén éltették, mára csak néhány községben láthatjuk.

A zöldágazást párválasztó játékokkal színesítették a táncosok

A táncegyüttes által bemutatott zöldágazás koreográfiájának egy része helyi gyűjtés, a vonulós játékot pedig a vigántpetendiektől vették kölcsön, akiknél egyébként szintén máig él a hagyomány. A zöldágazást régen is többnyire húsvétkor tartották, legfeljebb rossz időben tették át pünkösdre. A játékot megnézni akkoriban messzi vidékekről is érkeztek akkoriban legények, hogy választhassanak az itteni lányok közül.

A zöldágazók legfiatalabbjai, az ötéves révfülöpi Szekerczés Lili és Félix, háttérben a táncegyüttes vezetője, Szabó Csaba

A tördemici hagyományt Kerényi György gyűjtötte egy helyi idős nénitől, a néptáncegyüttes vezetője, Szabó Csaba pedig visszahozta és vezetésével játsszák az együttes tagjai.

A Tördemic Néptáncegyüttes tagjai hetedik éve éltetik a hagyományt Fotó: Tóth B. Zsuzsanna/Napló

A táncosok a badacsonylábdihegyi Római úton vonulnak végig minden évben, a Szent Ignác kápolna elöl indulva a Szent Mihály római katolikus templomig, hogy a misére érkezők is láthassák a játékot. Menet közben bárki csatlakozhat az éneklőkhöz, és meg-megállva a táncosokhoz, akik párválasztó játékokat is bemutatnak a zöldágazás során.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget