Média

2022.05.01. 07:00

Tengely József munkája és szenvedélye is egyben a televíziózás

Tengely József televíziós. Az a fajta tévés, aki a szakma csínját-bínját ismeri, legyen szó stúdióműsorról, helyszíni riportról, szerkesztésről vagy kameráról. A zsigereiben van a szakma. Vele beszélgettünk.

Juhász-Léhi István

Tengely József tévés riporterként is könnyen szót ért az emberekkel Fotó: archív

– Ózdon kezdtem újságot írni a helyi városi hetilapoknál. Onnan indultam. Ahogy elmélyedtem a szakmában, és kezdtek elfogadni a kollégák, jöttek a megkeresések. Először a megyei napilaptól, az Északtól, de dolgoztam a rádiónak is, majd az Ózdi Városi Televízióhoz kerültem, ahol évekkel később főszerkesztő lettem. Ennek kapcsán sokat dolgoztunk a Magyar Televíziónak, amelynek ekkor voltak vidéki szerkesztőségei. Az utolsó főszerkesztői időben napi adásokra kellett átállni, aminek előkészítésén rengeteget dolgoztam – tekintett vissza lapunknak nyilatkozva Tengely József. 
Azonban József összekülönbözött a városvezetéssel. Fontos hangsúlyozni, hogy nem politikai okokból, hanem szakma vitáik voltak. Ekkoriban kapott egy felkérést Balatonfűzfőről, az akkori Öböl Televíziótól, amit elfogadott. Ez 2000 elején volt. 
– Szó szerint két sporttáskával indultam neki. Ott is egy kis tévét kellett felépíteni professzionális szintre – mesélte. 
Négy évig volt az Öböl Televízi vezetője, úgy emlékszik az ott töltött évekre, hogy nagyon tartalmas esztendők voltak. Az MTV-nek sokat dolgoztak, miközben igyekezett minden tudását átadni. Eközben a Veszprém Televíziónak is gyártottak műsort, nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki a megyeszékhelyen a kollégákkal, különösen az ottani sportosokkal. Közben 2003-ban megalakult a Hír Tv, ahová szintén hívták. 
– Természetesen szakmai előrelépés volt a főváros, de akkoriban magánéleti problémáim voltak, ezért ez egyfajta menekülés is volt számomra – vallotta be József. 
2004-től a Hír Tv munkatársa. Először Borbás Marcsi országjáró műsorának lett a szerkesztője. Ez szerinte azért volt nagyon más és érdekes, mert ezek nagy stábos forgatások voltak, hiszen hét-, esetenként 12 fős stábokkal dolgoztak. 
– Meg kellett tanulni, hogyan működik egy 45 perces adás. Miként szervez az ember interjúkat. Először persze reménytelennek éreztem, de lassan beletanultam. Marcsival más műsorban is dolgoztam, összességében öt évet futott a projekt – mondta József, aki bevallotta, Borbás Marcsi műsorának bevételéből nem tudott volna megélni, ezért jelentkezett a Hír Tv főszerkesztőjénél azzal, hogy párhuzamosan tudna a híradóban is dolgozni pár napot. Kiderült, hogy az a Gulyás István a vezető, aki Miskolcon is főnöke volt az ottani regionális MTV-stúdióban. Emlékezett Józsefre. 
– Délben beszéltünk. Pista megkérdezte: „Délután már tudsz dolgozni?” Így kezdődött. 
Tengely József rengeteget dolgozott, a munkába menekült, ott talált egyfajta kiteljesedést. Bekerült a Keresztmetszet című műsorba is, ahol aztán hét évig tevékenykedett. 
– Ezek voltak pályafutásom talán legszebb évei és szakmai csúcspontja – fogalmazott. Felelevenítette: járták az országot, és szocioriportokat készítettek. 
– Ez az emberekről szólt, nem a politika volt a fókuszban. Ez nekem nagyon ment. Mivel borsodi vagyok, talán érzékenyebb ezekre a témákra, és nagyon fontos, hogy értem a vidéki embereket, a vidéki életet. Ahhoz, hogy ezeket a hiteles szocioriportokat le tudjam forgatni, Ózdra kellett születnem. Ha Budapesten, a II. kerületben látom meg a napvilágot, akkor ezt nem tudom megtenni, akkor fogalmam sincs erről a témáról – jegyezte meg kérdésünkre a tapasztalt televíziós szakember. 


Olyan embereket tudott megszólaltatni, akiket senki más. 
– Voltak párhuzamos forgatásaink más televíziókkal, kereskedelmiekkel is, amelyek ugyanúgy próbálkoztak. Született ott is egy anyag, és nálunk is. Nekem elmondták, ami van, nekik nem biztos. 
József úgy érzi, jó anyagok születtek, aminek gyümölcseként 2006-ban elnyerte a Kamera Hungária egyik díját oknyomozó, tényfeltáró kategóriában. A következő években is mindig volt jelölése, más kategóriában is. 
– Nagyon büszke vagyok arra, hogy nem barátok adták azokban az években az elismeréseket, hiszen ellenzékben volt akkor a Hír Tv. A legnagyobb dicséret mégis az volt, amikor korunk egyik legnagyobb dokumentumfilmese, Zsigmond Dezső egyszer azt mondta nekem, hogy ezek a filmek olyan jól meg vannak csinálva, hogy ő sem tudta volna jobban. 
József elmesélt egy régi sztorit: Ózd mellett, Farkaslyuknál az ottani cigány emberek elkezdték kitermelni a szenet középkori módszerekkel. Érkeztek a helyszínre kereskedelmi tévések is, de nem igazán tudtak komoly anyagot gyártani a történetből. Ellenben József igen. 
– Nekem sikerült, amit apámnak is köszönhetek. Azok közül, akik aznap ott dolgoztak, voltak, akik a régen bezárt farkaslyuki bányában is dolgoztak. Bemutatkoztam, mondtam a nevemet, az egyikük meg visszakérdezett: „Te a Józsi bácsi fia vagy?” Igennel válaszoltam, mire azonnal felkiáltott: „Jaj, de rendes ember volt!” Az egy dolog, hogy nyilatkozott nekem, de ráadásul levitték a vájatba a kiskamerát, és felvették az ott zajló munkát – elevenítette fel Tengely József. 
A híradós munka után soha nem kereste a lehetőséget, leginkább őt találtak meg különböző felkérésekkel. Volt, hogy háromórás adásfolyamot szerkesztett, most is egy egyórás műsort felügyel. Bármi volt a televíziós munka, legyen az például fogyasztóvédelmi műsor, élvezte. Örömmel töltötte el, hogy meg tudott oldani különböző ügyeket, ahogy fogalmazott, a sajtó erejének köszönhetően. 
József első házasságából született lánya 20 éves, egyetemista. Nagy öröm az édes­apa számára, hogy a közelében van. Nyolc éve pedig boldog házasságban él, annyit elárult, hogy a felesége festőművész és fotóriporter. Harmonikus a kapcsolatuk. 
– Ajándék az élettől, hogy még lehet egy ilyen kötelékem – fogalmazott. 
Megtudtuk: még a lánya találta ki hosszú évekkel ezelőtt, hogy járjanak együtt kézilabdameccsre. A sportág nem állt távol Józseftől, amikor tehette, Ózdon is kijárt a mérkőzésekre a tévés munka mellett, sőt, játszott is. 


– A Fradi női kézilabdacsapatának vagyok törzsszurkolója, minden meccsen ott vagyok, a külföldi találkozókon is – mondta József, aki nem maradt hűtlen a balatoni évek alatt megkedvelt veszprémi férficsapathoz sem, mert amikor csak teheti, a lelátón szurkol a bakonyiak hazai mérkőzésein, a final fourra pedig már ötször elkísérte őket. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!