Régi álma, hogy bejárja a Földet

2022.07.03. 08:00

Omász Katalin: – Mindig belecsempészünk valami különlegességet a programba

Ha már ilyen szerencsés vagyok, ennyire szép hivatásom lehet, fontos, hogy a lehető legtöbbet kapják az utasaink is – mondja Omász Katalin, aki gyermekkora óta világjáró szeretett volna lenni.

Őrsi Ágnes

Madárlátta vidékeken. Omász Katalint a különleges úti célok vonzzák

Forrás: Omász Katalin

A turizmus a béke és a jólét iparága, a jólét ezen belül is több szempontból értendő. Lehet a kiruccanás passzív élvezeteit taglalni; tökéletes kiszolgálás mellett semmittevéssel tölteni napokat kizárólag turisták számára felhúzott luxustelepeken, vagy lehet a világra nyitottan, új élményekre éhesen, ám boldogan gyalogolni még idegen vidékeken – esetleg úgy is, hogy időnként szó szerint értendő az éhség. Sokan vannak a szerencsések, akik útnak indulhatnak, és közülük általában mindenki mást szeretne. Turisztikai szakember legyen a talpán, aki valóban csalogató úti célokat tud csokorba kötni vendégeinek. Omász Katalin gyermekkora óta világjáró szeretett volna lenni. 

Felejthetetlen élmények 

– Emlékszem, kiraktam a hűtőszekrényre a feliratot: Szeretném bejárni a Földet! Ez úgy valósult meg, hogy huszonnyolc éve az idegenforgalomban dolgozom, és ezért a szép hivatásért minden este hálát adok. Pedig először a színművészetire jelentkeztem. Nem sikerült bejutni, a szüleim javasolták, hogy menjek el dolgozni. Aznap, amikor keresgélni kezdtem volna, találkoztam Sipos Zsuzsával. Ő lett a mentorom mint idegenforgalmi szakember, mellette dolgoztam, majd léptem ön­álló útra. Munka mellett tanultam, így nekem kimaradtak az egyetemi diákévek, de nagyon szerettem turizmussal foglalkozni, ezért nem érzem akkora veszteségnek a választást. 
Vajon aki a világ sok-sok országában járt már, milyen dobogós élményeket őrizget? 
– Mindig az adott útból igyekszem kihozni a legtöbbet, mindig az a „leg-leg” túra, ami éppen tart, de, mondjuk, az afrikai szavannán felébredni, amikor éppen kel fel a nap, hát az felejthetetlen. Vagy egy másik: Afrika déli csücskén, ha kiül az ember a sziklanyelvre, a tenger fölé, és úgy érzi, egyedül van a világon… Nagyon hálás vagyok a sorsnak ezekért az élményekért, ha nem mehetnék többet, akkor is boldog vagyok. Sok utat nyertem is, de lehetőségeket jelent az Utazás kiállítás, a study tourok, az utazási irodák tanulmányútjai, vagy a partnerirodák által szakembereknek szervezett utak, amelyek alapján kialakulhatnak az új ajánlataink. 

Lóitatás egy hegyi tóban Kirgíziában. Gyönyörű ország, csupa hegy, csupa erdő, kedves emberek
Forrás: Omász Katalin

Feszegetni a határokat 

A Tájak – Korok – Múzeu­mok Egyesület veszprémi csoportja rendezvényén találkoztunk, ahol Kata első, Kirgíziába tett útjáról mesélt. Rengetegen hallgatták az Agórában, mert ha csak képzeletben is, de mindenki szeret utazni. Mivel különbözőek vagyunk, felmerül a kérdés; amikor az idegenforgalmi szakember egy-egy új országgal, tájjal ismerkedik, honnan tudja, hogy az őt megfogó élményeket hasonlóan fogja értékelni a jelentkező utas? 
– A bejáró túrán már látjuk, milyen az ottani partnerszervező, és ebből le lehet szűrni, hogy hasonló élményre számíthat-e majd az utas. Én arra törekszem, hogy minél többet mutassunk meg az adott országból; természetet, gasztronómiát, folklórt, adjunk benyomásokat a helyi életből is. Kuba lesz az új desztináció, amit építünk, és ahova idén már csoportot is viszek. Ott is lesz családoknál elszállásolás, hogy a jellegzetes ételeket háznál lehessen megkóstolni. Engem nagyon érdekel Ázsia, India, a volt szovjet tagköztársaságokat – Üzbegisztán, Örményország, Grúzia, Kazahsztán – is nagyon szeretném megismertetni. Az említett előadáson Kirgíziáról meséltem. Évekkel ezelőtt jártam ott először. Kaptunk egy körülbelüli programot, majd bele a nagyvilágba. Gyönyörű ország, csupa hegy, csupa erdő, kedves emberek. Vendégházakban laktunk, ott jobban beleláttunk a helyiek életébe. 
Szerintem feszegetnünk kell a határokat, csak így tudjuk befogadni a néha szokatlan élményeket. Nagyon vigyázok rá, hogy véletlenül se sértsem meg a házigazdát, a kedvesen kínált birkás ételt vegetariánusként is megkóstoltam, és nem vettem zokon, hogy minden este kikapcsolták a villanyt. Szerencsére barátkozós is vagyok, és a barátság közvetíti a legtöbb információt. Ezért nagyon-nagyon jó emlék Kirgízia is. Vagy említhetném Indiát, ahova most indulok; cél a Himalája, a buddhista kolostorok, nagyon sok mindent csak gyalog lehet majd megközelíteni. A hatalmas országban is nagyon ajánlott betartani a vallási előírásokat, se rövidnadrág, se rövid szoknya nem jöhet szóba, fedetlen váll sem, de például kivillanhat a has, ahogyan a hagyományos indiai viseletben is. Ennyi India után tapasztalt utazó vagyok, mindig van nálam zseblámpa, fejlámpa, és tudom, hogy csodálatos étkezésekben lesz részem, meg hogy felejthetetlenek lesznek a családoknál az esték. Mongóliában is jártunk beutazó túrán, máig sem tudom, hogyan értünk oda mindenhova időre, mikor utak sem voltak – viszont közös nagy jurták az utazóknak, igen. Itthon sem tucatlátnivalót ajánlunk, amikor hozzánk jönnek Magyarországra kíváncsi utazók. Nagyon emlékezetes egy tanzániai vendégünk. A sivatagban nagy kincs a víz, persze, hogy életében nem ült még csónakban. Elvittük a tapolcai tavas barlangba, egyszerűen nem hitte el, mit él át. 

Vallja: mindent ki kell próbálni
Forrás: Omász Katalin

Kincs a jó idegenvezető 

A szenvedélyes utazók jó része ma már maga szervez; repülőjegyet, szállást, programot. Rákérdezünk, milyen előnyük maradt az utazási irodáknak. 
– Naprakészebbek vagyunk, és ideértem az utazási feltételeket is. 2019 kiemelkedő, jó árbevételi év volt Magyarországon az utazási ágazatban, ahhoz képest idén még sehol sem vagyunk, de ha az elmúlt két évvel hasonlítjuk össze az ideit, elégedettek lehetünk. Kommersz utakat nem szervezünk, mindig igyekszünk becsempészni valami pluszt az útjainkba. Indítunk például Veszprémből egynapos kulturális túrákat, legutóbb A zene templomai címmel Budapestre Operaház-, Zene Háza-, Eiffel Műhelyház-látogatással, bicikliutakat a Duna-kanyarba csobbanással, műterem-látogatással. Hajózunk a Tiszán, a Bodrogon, de megnézzük a sárospataki várat is, és a hetes biciklitúrából nem hagyjuk ki a tokaji borkóstolót. A rohanós külföldi utak helyett, mondjuk, Hundertwasser-túrát ajánlunk Ausztriában, ahol nem csak a legnagyobb emlékeket nézzük meg. Amellett, hogy kincs egy jó idegenvezető, mindig törekszünk az ár-érték arány betartására is. Ha már ilyen szerencsés vagyok, ennyire szép hivatásom lehet, fontos, hogy a lehető legtöbbet kapják az utasaink is – zárta a beszélgetést Omász Katalin.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában