Recept hosszú házasságra: szeretet, elfogadás és hit

2022.10.02. 11:28

Hatvanadik házassági évfordulóját ünnepelte a paloznaki házaspár

Hatvanadik házassági évfordulóját ünnepelte a paloznaki Prazsák László és felesége Prazsák Lászlóné Valéria szerettei, barátai körében, a helyi polgármesteri hivatal rendezvénytermében szombaton. A családi meglepetést Prazsák Józsefné, László sógornője szervezte meg.

Kovács Erika

Fotós: Kovács Erika/Napló

Az ünnepeltek arra az orgonamuzsikára vonultak be a terembe, amelyre hatvan esztendővel ezelőtt az albertirsai templomban. Prazsák László és Valéria együtt hatódott meg a családdal, rokonokkal és barátokkal, majd a házaspár gyermekei, unokái szép zenés műsorral ajándékozták meg a szülőket, illetve azokat, akik ebből az alkalomból gratuláltak a párnak. Gyermekeik levetítették az elmúlt hatvan esztendő kiemelkedő eseményeit, kezdve szüleik házasságkötésétől, egészen napjainkig. László és Valéria kedves emlékeket idézett fel a jubileumon. Így egyebek mellett kiderült, Valéria kétévesen mondott karácsonyi verset az albertirsai imaházban, és kisgyermek lévén az édesanyja tette fel a színpadra. Lászlót, aki akkor 11 éves volt, lenyűgözte a kislány bája, szép versmondása, így mindenki füle hallatára azt mondta, ez a kislány egyszer a feleségem lesz! Így történt. Közben Valéria a Műszaki Egyetem Gépjárművek Tanszékén műszaki rajzolóként dolgozott, László pedig az egyetem Közlekedésmérnöki Karán végzett, majd a MÁV-nál helyezkedett el, de mindvégig kitartottak egymás mellett és összeházasodtak. László akkor 28, Valéria 19 éves volt. Két gyermekük és hét unokájuk született, időközben Albertirsáról a munkahely miatt Budapestre költöztek, de már régóta Paloznakon élnek, ahol saját erejükből felépítették a kis házukat. 

Kérdésünkre, hogy mi a hosszú házasság titka, azt mondták, a szeretet, a másik elfogadása és a hit. Az is boldogsággal tölti el őket, hogy gyermekeik, unokáik szintén békében, megértésben élnek, és az ő életükben is meghatározó a hit. A házaspár a mai napig rendkívül aktív, mindent elvégeznek a házban és a kertben, szívesen horgásznak, gyakran üli körbe az egész család az asztalt a szülői házban. Sokat kerékpároznak, vásárolást is így végzik. Imádják a Balatont, Paloznakot, a körülöttük lévő páratlan természeti környezetet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában