Nyár végi hangulatban

A publicisztikákat közlő oldalnál elidőzöm. Felül egy önmagával nagyon is elégedett színész és rendező a befóliázott könyvekről meditál, míg alul egy költő, publicista visszapillant a múltba, egy vidéki vállalat leendő KISZ-szervezetének kudarcát eleveníti fel. A színész vagánykodva közhelyeket puffogtat, szellemeskedve összehord fűt-fát, példái, hasonlatai laposak, parányi logikát sem fedezek fel bennük. Önfényezés, semmi más. A költő írása viszont kristálytiszta szerkezetű, igazodik a műfaj szabályaihoz, módszere ezúttal induktív, vagyis az egyes esetből kiindulva eljut az általános következtetéshez. Írásának sava-borsa van. Nem halandzsázik, nem zagyvál összevissza. 

Kihörpintem a maradék kávét, és a sportcsatorna délelőtti közvetítését nézem az atlétikai világbajnokságról. Szívesen eltöltenék hosszabb időt is a versenyeket élvezve, de a riporter hölgy fárasztó csacsogásától elmegy a kedvem. Kerékpárra pattanok, lemegyek a balatoni falu tisztán tartott, tágas strandjára. Igaz, a szelektív hulladékgyűjtők már délelőtt csurig vannak sörösdobozokkal, műanyag flakonokkal. Bámészkodva a hétvégi változásokon mosolygok. Azért nem bosszankodom, mert nem fanyalodom lángosra és a mellékhelyiség használatára. Pénteken egy normál lángos 800 forint, szombaton 900, vasárnap már százzal több. Érvényesül a kereskedői fokozatosság elve. A vécék igénybevétele is ironikus. Hétfőtől csütörtökig egy fillérbe sem kerül, hogy könnyítsünk magunkon, ám péntektől egy W. C.-feliratos pólóban idősebb úr ül a bejáratnál. Kis asztalán „persely”, toll és számlatömb. Szedi a pénzt és nyitja, csukja az ajtókat. A férfiszektor ajtaja aztán benyögi az unalmast, tárva marad. Nem irigylem a felügyelő urat, örökké a fránya ajtón a tekintete. Odapillantva látom, hogy egy termetes fiatalember sörrel fizet. 

Jóleső nyár végi melankólia telepedik rám. Lemondok a fürdésről, és a strandot kettészelő utat szegélyező padokon keresek szabad helyet. Foglaltak, de az egyik árnyékban levőn csupán egy idős, magányos hölgy ül, könyvet(!) olvas. Engedélyt kérek, hogy leülhessek mellé. Szemlélődöm, mint Bernáth Gyula, Bertha Bulcsu író hőse A világ legboldogabb embere című novellában a balatonfüredi Tagore sétányon. Bernáth úgy érzi, hogy kívül rekedt az életen. Félek, hogy apátiába süllyedek én is, de ekkor a hölgy becsukja a könyvet. Lesem a címét: Életöröm. Ismerős Zola-regény. Csüggedés tehát elnapolva!