Erőt gyűjtenek a holnapra

2018.01.29. 09:30

Büszkén viselhetik a tapolcai Széchenyi középiskolások a szalagokat

Tóth B. Zsuzsa

A Széchenyi István Baptista Középiskola öt osztályának végzős diákjai készültek a búcsúzásra a szalagavatón.

A Csermák József Rendezvénycsarnokban szervezett ünnepségen Szollár Gyula igazgató köszöntötte a végzős diákokat.

- A szalag, amelyet nemsokára feltűzünk, az elkövetkező hónapok minden napján figyelmeztessen benneteket: jön a nagy megmérettetés, mindannyian vizsgáztok. Az iskola feladata volt felkészíteni benneteket az életre is, egy olyan életre, amelynek alapja a tisztességes megélhetés, a család szeretete.

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Szollár Gyula igazgató feltűzte az osztályfőnökök és szakoktatók ruhájára a szalagot, majd miután a diákok is megkapták a kis kék szalagokat, a végzősök nevében Csalló Kristóf köszönt el.

- Megállunk, visszanézünk. Végzősök lettünk, de ez még nem a búcsú ideje, hanem egy mérföldkő. Felnőttek leszünk, döntéseket hozunk. Az életünk mostantól csupa választás önbecsülés és éhség, tanulás és bulizás, pillanatnyi érzelmek és hosszú távú érdekek között. Merjünk majd olyat tenni, ami pillanatnyilag jó ötletnek tűnik, mert a végén kiderülhet, hogy tényleg az – mondta Kristóf.

A város vezetése nevében Dobó Zoltán polgármester szólt a diákokhoz. Figyelmeztette őket, hogy még nem felnőttek, de közelednek ahhoz.

Dósa Rozália osztályfőnök tűzi fel a szalagot a 3/11. d osztály diákjai ruhájára Fotó: Tóth B. Zsuzsa

- Megmérettetés előtt álltok, szakmát, lehetőséget biztosít nektek az iskola, a család és ez sokat jelent. Naponta egy percet gondolkozzatok el azon, hogy mit jelent, amit szüleitek, tanáraitok mondanak. Néhány éven belül ti vállaljátok a felelősséget azért, amit elértek az életben – mondta a polgármester és kérte a diákokat, hogy mindannyian köszönjék meg tanáraik, szüleik hosszú éveken át tartó támogatását.

A szalagavató ünnepségen a végzősök vidám műsort adtak elő, Kravácz Barbara és Frigyik Regina énekelt, Horváth Rajmund szavalt, Kardos Edina a szeretetről mesélt. Az ünnepeltek hozzátartozóikat köszöntötték virággal, majd a végzősök keringője előtt Tóth Péter és Fazekas Ádám, a Járdányi Pál Zeneiskola tanárai ütős hangszereken játszottak.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget