felújítás

2019.09.26. 07:00

Megerősítik a Károly-templom szerkezetét

Felújítják a Feltámadt üdvözítő – közkeletű nevén Károly- – templomot a megyeszékhelyen.

Marton Attila

A sarokkövek megerősítését szolgáló magfúrást végez Bartl Kálmán (elöl) és Horváth Lajos Fotó: Nagy Lajos

A kórháznál lévő templomtornyot néhány hete felállványozták, a szakemberek többféle felújítási munkát is elvégeznek a több mint százéves épületen.

A permi vöröskőből épült templom különleges faragásai miatt országosan is egyedülálló – mondta el Bartl Kálmán kőfaragó, aki munkatársaival alvállalkozóként végzi a kövek megerősítését és a finomfaragást az épületen. Hozzátette, a szerkezetmegerősítési munkálatokra azért van szükség, mert az eltelt évtizedek miatt a külső héj több helyen megrongálódott.

A csapadék és a szél kikezdte a vörös homokkövet, a szerkezetbe bejutott csapadék pedig eróziót okozott – magyarázta. A külső köveket egyenként fúrják meg egy speciális gyémántfúróval, hogy bejuttassák a statikai megerősítéshez szükséges anyagot. A vállalkozó a hasonló munkák kivitelezésében gyakorlott, a speciális, országosan is ritkaságnak számító fúrót a közelmúltban szerezte be. Bartl Kálmán azt is elmondta, a felújítás során a fővállalkozó végzi a fugák teljes pótlását és a tisztítást, továbbá a bádogozás részleges helyreállítása is a munkálatok része lesz.

A sarokkövek megerősítését szolgáló magfúrást végez Bartl Kálmán (elöl) és Horváth Lajos Fotó: Nagy Lajos

A kőfaragók szeptember elején kezdték el a munkát, és várhatóan október közepére végeznek a szerkezeti részek megerősítésével.

A neoromán stílusú templomot 1907-ben szentelték fel, négyéves építkezés után.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában