2010. október 4-e: apokalipszis az ékszerdobozban

Örömmel mentem a kis ékszerdobozhoz hasonló faluba, gondos porták, szorgos emberek közé, ahol mi is azon nyomban munkához láttunk, mert jól jött minden kéz a háztájiban meg az istállónál.

Aztán évtizedek múlva, 2010. október 4-én Kolontáron a döbbent csendben kétségbeesett, tehetetlen emberek tébláboltak, mások maguk elé meredten söprögették udvarukban a vörösiszapot, megint mások ablakaikon zúdították ki vödörszám a lúgos, vörös sarat.

Két hónapon át dolgoztam a vörösiszapos apokalipszisban, a borzalomban, és azóta sem telik el nap, hogy ne jutna eszembe és ne gondolnék rá, ami emberi ésszel örökre felfoghatatlan marad: az alig egyéves gyermeküket gyászoló szülőkre, a szüleiket, rokonaikat gyászoló hozzátartozókra, a maró lúgtól megégettekért szorító emberekre, a kis házi kedvenceiket meg haszonállataikat sirató gyerekekre, felnőttekre, a megmenekült állatok megmentőire.

Ma is előttem vannak a családok, akiknek egy élet munkáját sodorta el az ár, és a férfi, aki minden este a templom melletti dombon, némán állt életben maradt kutyájával, és könnyezve nézte tönkretett otthonát.

A sors fintora, hogy október 4-én, az állatok világnapján történt Magyarország eddigi legnagyobb ipari katasztrófája, amikor átszakadt a Mal Zrt. Kolontár és Ajka közötti vörösiszap-tároló gátja. Több mint egymillió köbméter zagy öntötte el a térséget, maga alá temetve mindent, ami az útjába került. A kiömlő, gyilkos massza néhol két méter magasra csapott. A maró hatású ipari hulladék negyven négyzetkilométeren terült szét, a katasztrófában tíz ember vesztette életét, a vörösiszap elpusztította a növény- és állatvilágot. A falu újjáépült, de a helybeliek szerint náluk már semmi nem lesz olyan, mint régen.

Úgy mondják, volt egyszer egy Kolontár.