Nincs lemaradás Veszprém megyében az orvosok számában

– Más térségekhez képest nincs lemaradás a megyében az orvosok számában – mondta Lestyán János, a Magyar Orvosi Kamara Veszprém me­gyei szervezetének elnöke. Bár a tendencia biztató, sajnos ez még nem elég, megyénkben is van orvoshiány. Az elmúlt években megfigyelhető volt, hogy az ország más vidékeiről érkeztek szakemberek a megyébe, sőt, akadt, aki külföldről tért haza.

A megyei kamara taglétszáma már ezer felett van, és ha lassan is, de évről évre emelkedik, ami szinte egyedülálló az országban. – A háziorvosok megtartásához a jövőben önkormányzati ösztönzőrendszer kiépítésére van szükség, jelenleg ugyanis kevés településen működik hosszú távú, kiszámítható támogatási szisztéma. A megyei alapellátók több mint 20 százaléka nyugdíj mellett dolgozik – nagyon kellene az utánpótlás. Az alapellátásban dolgozók számára is fontos motiváció lehetne például a szombathelyihez hasonló rendszer – fogalmazott a megyei elnök.

Ahogy a felnőtt háziorvosi szolgálatban részt vevő doktorok száma, úgy a házi gyermekorvosok létszáma is csökken, és egyre inkább elöregszik a szakma. Hajdu László veszprémi házi gyermekorvos elmondta, a fiatal orvostanhallgatók közül kevesen választják ezt a hivatást, részben anyagi okok miatt, részben azért, mert ez a feladat teljes embert kíván és sok-sok lemondással jár.

– A rendelés mellett egy óvoda és/vagy iskola orvosi ellátását is el kell végezni, valamint a körzet újszülöttjeire is fokozott figyelmet kell fordítani, ráadásul az orvos–beteg találkozások száma is emelkedést mutat – magyarázta a doktor. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének adatai szerint 2017-ben országszerte 1429 gyermekorvos dolgozott Magyarországon, tavalyelőtt 1385, de a csökkenés sajnos évek óta tart, fűzte hozzá a szakember.

– Veszprémben jelenleg tizennégy házi gyermekorvos dolgozik, átlagéletkoruk 61 év – az országos ennél eggyel több –, és átlagosan csaknem 36 éve praktizálnak – fogalmazott a szakember. Jelenleg két praxist hirdetnek, ám érdeklődő egyelőre nincs. Ha megszűnnének, akkor a két körzet utcáit a többi szakember körzetéhez csoportosítják, ami tovább növeli a leterheltségüket.

Hajdu László szerint rövid távon a helyzet nem változhat, és középtávon is csak akkor várható javulás, ha a jelenlegi alacsony állami finanszírozást növelné a kormányzat.

A tapolcai helyzetről Huberth János főorvos, háziorvos adott tájékoztatást lapunknak. Mint megtudtuk, a város hét háziorvosi praxisa pillanatnyilag stabil, de a jövőt illetően a perspektíva nem rózsás.

– Rövidesen hárman nyugdíjba mehetnek az orvosok közül, ketten már most nyugdíj mellett dolgoznak, Stark doktor és én. Piedl doktor pedig két év múlva mehet nyugdíjba. Mi ketten is örömmel mennénk, de nincs utánpótlás Tapolcán sem, ahogy ez országos viszonylatban is hasonlóan nagy gond. Magyarországon a hat és fél ezer háziorvos közel fele nyugdíjaskorú, ők viszik vállukon a praxisokat, amíg vonzóvá nem tudják tenni a háziorvosi rendszert. Igaz, hogy ezt már rég meg kellett volna tenni – mondja a főorvos. Gondként említi, hogy nincs kötelező elvárás, amit egy háziorvosi rendelőben meg kell tennie a doktornak diagnosztikában, terápiában, gondozásban, otthoni ellátásban. Létezik ugyan egy előírt minimum, de az már elavult. Ezt nincs, aki megkövetelje.

– Régen volt minden városban, járásban városi és megyei szakfelügyelő. Ezt a rendszert névleg most is tartják, de nincs eszköz a szakfelügyelő kezében, valamint díjazás sincs. Tehát hiányzik a háziorvos szakmai kontrollja ma, amikor a háziorvoslás 80-90 százalékban vállalkozói alapon működik. A törvény azonban köti, hogy a keretet mire használjuk fel. Amikor a kártyarendszer bejött, a 2000-es évek elején, azzal együtt teljesítményfinanszírozást vezettek be. Erre a háziorvosok mindenhol – főleg a fővárosban – elkezdték vadászni a kártyákat. Így az akkori egészségügyi pénztár beépített egy limitet. Egy bizonyos számú beteg után már nem fizeti a pluszt. Egyetértek ezzel, hiszen ötezer embert nem lehet tisztességesen ellátni. Csakhogy a maximálással már akkor elkéstek – magyarázta Huberth János, akinek akkor 2500 betege volt, most 2400 körüli a létszám.

Hozzáteszi, hogy igaz azonban, hogy a praxisba bejelentkező betegek jelentős százaléka nem keresi fel a háziorvost, a rendelkezésre álló ingyenes szűrési lehetőségekkel sem élnek a páciensek.

– De tény, hogy nem népszerű a háziorvosi praxis. A finanszírozási rendszer egy orvos mellett egy asszisztensben gondolkodik. Ezt sok helyen megoldják, de szerintem nem kivitelezhető. Hiszen a háziorvosnak egy kapuőri szerepet kell betöltenie. Hozzá kellene befutni minden problémának, azonban nem így van. A betegek nagy része magánrendelésekre jár, vagy szabad szakrendelésekre, ahova sürgős esetben sem kell beutaló. Urológiára, szemészetre, sebészetre, nőgyógyászatra. A szakrendeléseket meg kellene erősíteni, és csökkenteni a várólistákat. Ehhez azonban több orvosra lenne szükség. Ahhoz pedig vonzóvá kellene tenni a pályát.

– A budapesti orvosi egyetemről kétezer, a másik három hazai egyetemről egy-egyezer orvos kerül ki évente. Talán most már elmondható, eljutottunk arra a pontra, hogy megállt a külföld elszívó hatása. Csakhogy az egyetemről kikerülő orvosokat még ki kell nevelni. Az arra alkalmas hazai iskolák megszűnése okozza a komoly gondot. Eltűntek a mesterképzések, klinikák, egyetemi kórházak, a nimbuszok, ahol a nagyság nem párosul az önzéssel. A szakmailag fantasztikus orvos nem tartja meg magának a tudását, hogy ő legyen a nélkülözhetetlen, hanem átadja azt a fiataloknak. Ennek érdekében célzottan kellene meghatározni az egészségügybe fektetett összeget. Ki kellene küldeni külföldre tanulni hivatalból a fiatal orvosokat hazai pénzen, de kötelezve őket a visszatérésre. Ez azonban nem adott. Kimennek és kint maradnak. A képzésért áldozni kell az országnak valamit, ebben látom a megoldást – mondta Huberth János.