Várpalotán is lemondták az ünnepségeket

A korona­vírus-járvány miatt elmaradnak Várpalotán a március 15-ei megemlékezések, illetve a nemzeti ünnephez kapcsolódó kistérségi versmondó versenyt sem tartják meg pénteken a Thury-­várban – mondta el az önkormányzati cégek, nevelési és oktatási intézmények vezetőivel folytatott megbeszélést követően Campa­nari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere.

Szabó Péter Dániel

Amíg szükséges, hetente ülésezik majd és hoz döntéseket a városvezetők, képviselők, valamint önkormányzati cégek és intézmények vezetői alkotta grémium

Fotó: Szabó Péter Dániel

– Az operatív törzs ajánlásának eleget téve idén nem tartjuk meg a nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezéseket sem Inotán, sem pedig Várpalotán. Polgármesterként természetesen helyezek el koszorút március 15-én az 1848-as emlékműnél. Tankerületi kérésre a nemzeti ünnephez kapcsolódó, a diákoknak meghirdetett kistérségi versmondó versenyt sem tartjuk meg március 13-án a Thury-várban. Az MH Bakony Harckiképző Központ parancsnokhelyettese is jelezte, hogy felsőbb utasításra ők sem tartják meg március 13-án ünnepi állománygyűlésüket a művelődési központban – mondta el kérdésünkre a polgármesteri hivatalban tartott tanácskozást követően Campanari-Talabér Márta.

Várpalota polgármestere hozzátette, az önkormányzati delegációk a márciusra előre egyeztetett külföldi útjait is lemondták, így sem egy közép-­olaszországi turisztikai expóra, sem a petrozsényi ünnepi megemlékezésre, sem pedig a wolfsbergi futóversenyre nem utazik senki a városból.

– Az is bizonyos, hogy a május közepére meghirdetett Olasz napokat őszre halasztjuk, addigra reményeink szerint már megoldódik a járványügyi helyzet a dél-európai országban is. A nyilvános sportrendezvények esetében – mivel Várpalotán nincs közvetlen veszélyhelyzet – a szakági sportszövetségek állásfoglalására várunk, a további tömegrendezvényekről (kulturális és egyéb programok) pedig az operatív törzs ajánlásainak, döntéseinek függvényében határozunk majd. A városi cégek-intézmények vezetőivel hetente egy alkalommal, ha szükséges, gyakrabban is, tanácskozunk majd, a döntésekről minden lehetséges fórumon azonnal tájékoztatjuk a lakosságot – mondta el Várpalota polgármestere.

Amíg szükséges, hetente ülésezik majd és hoz döntéseket a városvezetők, képviselők, valamint önkormányzati cégek és intézmények vezetői alkotta grémium Fotó: Szabó Péter Dániel

Az ülésen elhangzott, országos látogatási tilalom van a kórházakban és a szociális ellátóintézményekben, ez Várpalotán már él a Szent Donát Kórházban és többek között a Szépkorúak Otthonában is, erősítette meg a tanácskozáson Csehné Huszics Márta, a Szépkorúak Otthona vezetője. Az ülésen elhangzott, Várpalotán is végeztek már koronavírustesztet, ugyanis egy esetben felmerült a fertőzés veszélye, ám a vizsgálat negatív eredményt hozott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában