Semmelweis-nap

2020.06.30. 20:00

Egészségügyi dolgozókat jutalmaztak a Csolnoky Ferenc Kórházban

Elismeréseket és kinevezéseket adtak át Semmelweis-nap alkalmából

Marton Attila

Lippai Norbert, a Csolnoky kórház főigazgatója köszöntőjében arról beszélt, a világjárvánnyal egyik napról a másikra úgy érezték, science fictionbe kerültek: szkafanderes mentősök, elkülönített osztályok és elzárt szárnyak jellemezték az ellátást.

Kiemelte, a nehéz és új kihívásra az intézmény dolgozói szakmai eltökéltséggel és összefogással reagáltak, amelynek eredményeként felkészülten néznek szembe a következő hónapokkal. Takács Szabolcs kormánymegbízott kiemelte, a megye egészségügyi dolgozói lelkiismeretesen, magas szakmai színvonalon és emberséggel végzik munkájukat, és ennek a szakszerű munkavégzésnek köszönhető, hogy sikerült lelassítani a vírus terjedését. Hozzátette, a lakosság a legnagyobb bajban is számíthatott a kórház dolgozóira, akikre a következő hetekben-hónapban pluszterhet ró a járvány idején elhalasztott vizsgálatok, beavatkozások bepótlása.

Tuboly Csaba, a Fül–Orr–Gégészeti Osztály vezetője elmondta, a világon elsőként mutatott rá a kézmosás fontosságára Semmelweis Ignác, ennek jelentőségét az is mutatja, hogy az elmúlt három hónapban a pandémia alatt a megelőző védekezés egyik legfontosabb része volt a rendszeres, higiénés kézfertőtlenítés. Arról is beszélt, a legfontosabb a betegek magas színvonalú ellátása, és felhívta a figyelmet a szakdolgozók szerepére, megjegyezve, hogy bár létszámuk csökken, de erőn felül teljesítenek a hétköznapokban.

Az év szakdolgozója díjat Szemethy Gréta, a Bőrgyógyászati Osztály főnővére vehette át. Az idén alapított Év közössége díjat a Neurológiai és Stroke Osztály kapta. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Semmelweis-díját Horváth Róbertné, a Gyermekosztály ápolója, részlegvezető vehette át Kurucz Katalintól, a szervezet területi vezetőjétől.

Imre Piroska, a Neurológiai és Stroke Osztály osztályvezetője és Csajági Tímea osztályvezető főnővér vették át az osztálynak járó Év közössége díjat Ovádi Péter országgyűlési képviselőtől és Lippai Norberttől Fotó: Balogh Ákos/Napló

 

A rendezvényen adjunktusi és alorvosi kinevezéseket, valamint főigazgatói, ápolási igazgatói, orvosigazgató és gazdasági igazgatói kitüntetéseket adtak át. Az ünnepségen értékelték és díjazták a kórház tudományos pályázatára érkezett pályaműveket és szerzőiket.

Lippai Norbert, Szemethy Gréta, Horváth Ferencné ápolási igazgató és Pálinkás Szabolcs, az elismerést szponzoráló vállalat ügyvezető igazgatója Fotó: Balogh Ákos/Napló

Az eseményen közreműködtek a Veszprémi Petőfi Színház művészei.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget