Őseink szellemét idézi

2021.06.24. 17:30

Befejeződött a nagyszabású fejlesztés – Átadták a felújított szigligeti várat

Elkészült a vár fejlesztése, amelynek célja a világörökség-várományos Balaton-felvidék ezeréves múltjának történelmi, természeti és szellemi emlékeire alapozott, ugyanakkor a mai trendeknek megfelelő élményturisztikai kínálat kialakítása volt.

Tóth B. Zsuzsa

20210624 Szigliget befejeződött a Szigligeti Vár rekonstrukciójának és turisztikai fejlesztésének egy szakasza Balassa Dániel polgármester, Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő, Nagy-Labbancz Adrienn kurátor, Virág Zsolt Magyar Kastélyprogram Kft. ügyvezető Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Penovác Károly/Napló

Az átadási ünnepségen Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a turisták kedvelt helyszíne a Balaton-felvidék. – A vidék számít is a magyar turistákra, reméljük, a tavalyihoz hasonlóan az idei szezon is jó lesz. Ehhez kellenek a fejlesztések, amelyek idecsábítják a vendégeket. A választókerület több várában is folyik jelentős fejlesztés, Sümegen és Nagyvázsonyban is, sőt, előbbiben a Püspöki Palota szintén a Kastélyprogram keretében újul meg. Fontos ez, mert a vendégeket a romok nem csalogatják ide, hanem attrakciók kellenek, amelyek bemutatják a várban élők életét – mondta a képviselő.

Fotó: Penovác Károly/Napló

Virág Zsolt a Magyar Kastélyprogram Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a rekonstrukcióval a vár turisztikai vonzereje jelentősen fejlődött. – A tavalyi évi 180 ezer látogatóval Szigliget ilyen szempontból a második helyen áll azon várak között, ahol belépőjegyet szednek. Csak Eger vára előzi meg, a harmadik helyen Sárospatak vára áll. A hatvanas években készült szigligeti fotókon még romokat láthatunk, harminc év múlva kezdett épülni a vár, mostanra kétszer akkora lett a területe és új, interaktív kiállítás is várja itt a vendégeket – mondta az ügyvezető hangsúlyozva, hogy ma már több tucat olyan vár és kastély van Magyarországon, amely nyereségesen működik.

Balassa Dániel polgármester, címzetes várkapitány köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy egy rendkívüli fejlesztés-sorozat zárása ez a nap. – Ez a helyszín őseink öröksége, felelősségünk megőrizni és átadni utódainknak, de a konzerváláson túl vissza kell csempésznünk a falak közé azt a szellemet is, amely őseinket hozzánk köti korokon átívelve. Sokat tett a várért elődöm, a korábbi polgármester, akinek nevéhez fűződik mérföldkőként többek között ez a fejlesztés. Ő az édesapám, Balassa Balázs, köszönjük a munkáját és mindazok tevékenységét, akik segítették a vár felújítását – mondta a polgármester.

Az ünnepségen Nagy-Labbancz Adrienn kurátor mutatta be a kiállítást.

A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból, 3,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg. A vár részleges rekonstrukciója keretében megújult a Tóti Lengyel-kapu és unikális ejtőrácsos kapuszerkezete, a Török Bálint-kaputorony, kétszintes lett a Bencés-torony, visszaépítették az egykori Palota és a Felsővár számos kisebb téregységét. Mostantól a látogatók új attrakciókkal és egy új kiállítással találkozhatnak a várban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában