az ország minden részéből érkeztek

2021.09.22. 12:00

Huculok vizsgáztak a Bakonyban

Előszőr volt házigazdája ménvizsgának a Bakonyi Tűzköves Hucul Ménes, míg a szombati eseményt a Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete szervezte.

Juhász-Léhi István

Az egyesület tagja, Nagy Tibor – aki maga is hucul ló tenyésztő – azt is megosztotta a Naplóval, hogy a vizsgán, amelyet szűkebb szakmai rendezvényként tartanak számon, közel félszázan vettek részt, köztük lovasok, lótulajdonosok, pályabírók. A főszerepben tíz mén volt, közülük nyolc vizsgázott le sikeresen.

- A ménvizsga egy több mint 7 kilométeres hosszúságú bakonyi tereplovaglás, amiben természetes és mesterséges akadályokkal kell megküzdenie a lovaknak – tudtuk meg Nagy Tibortól. – Vizesárok, ugróakadályok éppúgy tarkítják a pályát, mint farönk, kapuk, pallók, míg a pálya szintideje 60 perc volt 200 méter feletti szintemelkedéssel.

A ménvizsga küllemi bírálattal kezdődik
Fotó: Haga Zsuzsanna

Ugyanakkor maximalizálva volt a lovak lélegzetvételének száma és a pulzusszámuk is, azaz nem lehetett agyonhajszolni a lovakat. Ez úgy sikerülhet a szakember szerint, ha az állatok jó erőállapotban vannak, jól vannak felkészítve a vizsgára.

- Ez a fajta ló egy biztosléptű, terepi használatra való szabadidős ló, amely az elmúlt évtizedben lett igazán népszerű – magyarázta Nagy Tibor. – Régi, magyar fajta, és egyre nagyobb rá az igény, így a tenyésztők is többek vannak.

Fotó: Haga Zsuzsanna

Megtudtuk: a vizsgázott nyolc mén nem számít kevésnek, hiszen korábban alig 2-3 mérette meg magát. A lovak természetesen az ország minden részéből érkeztek, ami nem csoda, hiszen évente egy vizsgán tudják magukat megmérettetni a hucul mének.

A hucul kistestű ló, melyet a Kárpátok pónijának is tekintenek. Ez az erős lófajta rendkívül szívós és ellenálló. Általában nyugodtak, lovaglásra, illetve kocsihúzásra egyaránt használhatók az egyébként megközelíthetetlen, erdős területeken. Színük pej, fekete, fakó és egérfakó.

 

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget