Időpontfoglalás

2022.02.07. 07:00

Érdemes regisztrálni a hulladékudvar szolgáltatására

Januártól előzetes regisztráció után is igénybe vehető a hulladékudvar szolgáltatása.

Marton Attila

Januárban a szolgáltatást igénybe vevők ötven százaléka időpontfoglalással érkezett a hulladékudvarba Fotó: archív/Penovác Károly

Januárban a szolgáltatást igénybe vevők ötven százaléka időpontfoglalással érkezett a hulladékudvarba Fotó: archív/Penovác Károly

A Kistó utcai hulladékudvarba történő beszállításra év elejétől lehetséges időpontot foglalni. 

– Az előzetes regisztráció bevezetésével azt szeretnénk elérni, hogy a hulladékbeszállítás egyenletes legyen. Ez előnyös a látogatóknak, hiszen így nem kell sorban állniuk, és kedvező a hulladékudvarnak is, mert tervezetten tudjuk végezni a munkát – mondta Czaun János, a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. (VHK) ügyvezetője. Hozzátette, egy hétköznap átlagosan 40-50 lakos szállít be hulladékot, de vannak olyan időszakok, amikor egyszerre többen érkeznek, míg más periódusokban nincs beszállítás. Ezt szeretnék kiegyensúlyozot­tabbá tenni. 

Czaun János kiemelte, egy­előre párhuzamosan működik egymás mellett a két rendszer: a lakosok még vihetik a hulladékot regisztráció nélkül is a hulladékudvarba, de aki regisztrál, az az adott időpontban elsőbbséget élvez. 

A regisztráció még csak az online felületen érhető el, de dolgoznak azon, hogy telefonon is be lehessen jelentkezni. Az ügyvezető elmondta, januári tapasztalataik szerint a szolgáltatást igénybe vevők ötven százaléka érkezik előzetesen foglalt időpontra. A tervek szerint az év második felétől csak regisztráció után lehetne igénybe venni a szolgáltatást. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában