Szemléletformáló bemutató

2022.04.04. 19:00

A záportározóval ismerkedtek és szemetet is szedtek Herenden

A 2000-es évek elejétől többször okoztak kárt a herendi házakban a felhőszakadások árvizei. Az önkormányzatnak 2021-ben nyílt lehetősége arra, hogy pályázzon záportározó építésére és fejlessze a város csapadékvíz elvezető rendszerét. Március 27-én vasárnap bemutatták a fejlesztést a herendieknek.

Molnár Sándor

Jánszky Lajos László polgármester a helyszínen a bemutatta a záportározót

Forrás: Önkormányzat

A „Bel-és csapadék-vízvédelmi létesítmények fejlesztése Herenden” című projekthez kapcsolódóan, a Hajagi Természetvédő és Szabadidő Egyesület és Herend Város Önkormányzata szemléletformáló kampány keretében mutatták be a záportározót március 27.-én.

A program a Pesovár Ernő Művelődési Házban kezdődött, ahol délelőtt 9 órától a záportározó építéséről, annak indokoltságáról és előzményeiről hallhattak az érdeklődők. Jánszky Lajos László polgármester bemutatta azt a kisfilmet, amelyet az ő forgatókönyve alapján, Bak Zsolttal és Vecsey Tamással közösen készítettek. A film drón- és videofelvételeket felhasználva, animáció segítségével szemlélteti hatásosan a 2018. nyarán történt súlyos belvízi problémákat. Az önkormányzat a filmmel a záportározó szükségességét bizonyította a különböző szakhatóságok előtt.

A művelődési házban levetítették a záportározó szükségességét bemutató kisfilmet 
Forrás: Önkormányzat

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője személyesen is jelen volt az árvíz idején, és tevékenyen segített abban, hogy megvalósulhasson Herenden ez a létesítmény. Az előadást követően, 10 órakor a záportározó műtárgyat a helyszínen is bemutatták az érdeklődőknek, körbesétálták azt, majd összegyűjtötték a szemetet a vízgyűjtő területen. A munkálatok végeztével, egy veterán Csepel teherautóval jutottak el a résztvevők a Hajagi Turistaházhoz, ahol az esővízgyűjtő, tároló rendszert tekintették meg, majd finom ebéddel látták vendégül az érdeklődőket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában