Pályázatok

2022.04.11. 08:00

Több utcát felújítanak Sümegen

Számos napirend szerepelt a képviselő-testület legutóbbi ülésén, amelyek között az Akácos és Korona utcák építési munkálataira vonatkozó közbeszerzési eljárás kiírásáról is döntöttek.

Szijártó János

Az Akácos utca is megújul az idén Sümegen Fotó: Szijártó János/Napló

Az Akácos utca is megújul az idén Sümegen Fotó: Szijártó János/Napló

A beruházás egy sikeres pályázat eredménye – tudtuk meg Végh László polgármestertől. Az önkormányzat az állam által kiírt feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatási lehetőségét célozta meg, s így 15 millió 570 ezer forintot nyert a két utca részleges felújítására. A vissza nem térítendő támogatáshoz Sümeg 8,4 millió forint önrészt biztosít. A testület a legutóbbi nyilvános ülésen az építési munkálatokra vonatkozó közbeszerzési eljárásról döntött. A határozat szerint az Akácos utcában 155 méter hosszan, 928 négyzetméternyi felületen, míg a Korona utcában 236 méter hosszúságban, 1580 négyzetméternyi felületen újulhat meg az útburkolat. A projekt tervezett befejezési határideje az idei év vége. 

 


Hasonló ütemezéssel, de nagyobb összegű fejlesztéssel, több mint 90 millió forintból újul meg idén az Ifjúság utca és az Építők utca. Előbbi 383 méter hosszúságban, utóbbi 356 méter hosszban kap új burkolatot úgy, hogy a csapadékvíz elvezetése is megnyugtató módon rendeződik. 

 


Az ülésen a szünidei gyermekétkeztetés is terítékre került a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény alapján. Ez azt is jelenti, hogy az önkormányzat a szünidei étkeztetést a szülő, törvényes képviselő kérelmére a rászorulók részére ingyenesen biztosítja a kérelemnek megfelelő időtartamban. 2022-ben a tavaszi szünetben két munkanapon, a nyári szünidőben 55 munkanapon, valamint az őszi és téli szünet öt és hat munkanapján biztosítják a napi egyszeri melegétkezést. 

 


A képviselők a továbbiakban többek között tárgyaltak még az idei közbeszerzési tervről, a Napfény Segítő Központ Idősek Otthona házirendjéről, iparterületi ingatlanok értékesítéséről, és felülvizsgálták az önkormányzat közbeszerzési szabályzatát. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában