Hála, szeretet és remény

2022.10.03. 17:30

Nagy Károly búcsúmiséje Szent Mihály napján

Pár hete volt csak, hogy a Margit-templomot töltötték meg zsúfolásig a hívek, mert fontosnak tartották ott lenni Nagy Károly, a veszprémi Szent Mihály-bazilika címzetes apát kanonok plébánosának aranymiséjén, papi szolgálatának 50. évfordulóján.

Őrsi Ágnes

Fotós: Olvasói

Szent Mihály napján ismét őt ünnepelte a tágabban vett közösség; e napon tartotta búcsúmiséjét a Szent Mihály főplébánia plébánosa, aki október 1-jével vonult nyugdíjba.

Hat órakor kezdődött a szertartás a Károly templomban, ahol öt órakor még voltak szabad ülőhelyek, azonban hat órára nem csak belül volt annyi ember, amennyinél több már biztosan nem fért volna el, de kívül, az ajtó előtt is nagyon sokan állták végig a szentmisét, amelyet hat paptársával együtt szolgáltatott Károly atya.

Többször tört ki önkéntelen taps, az emlékek felidézésekor nevetés is, de alapjában véve a történet vége mindenkit nagy szomorúsággal töltött el.

Akárcsak Márfi Gyula érseket, Nagy Károly atyát is mindenki szerette, szereti Veszprémben. A főplébánia képviselőtestületének tagja, Edvy Szilárd idézte azokat az időket, amikor Gyula atya visszahozta a városba Károly atyát, aki megtöltötte a székesegyházat, mert jöttek a hívek a lélekemelő liturgiára, mentek vele zarándokutakra, összehozta a Szent Mihály szobor fedezetét, az ismeretlen ministránsokat is öleléssel köszöntötte, őszinte szeretettel keresztelte az új babákat, a halottakat pedig olyan személyes részvéttel temette, mintha maga is a család tagja lenne.
– Így együtt többé már nem leszünk – jegyezte meg a szónok és ez a tény okozta a hívek szomorúságát. Károly atya elérte a 75. életévét, majd előírás szerint kérte nyugdíjazását, amit nem kötelező elfogadni, de Udvardy György érsek másképpen döntött.
Felker Zsolt atya a tanítványok nevében búcsúzott, kiemelve, hogy mindig hálás lesz a kapott életpéldáért. Úgy fogalmazott, ne a szomorúság és a búcsú élménye töltse el a szíveket, hanem a hála, a szeretet és a remény, hogy nem veszhet el Károly atya munkája, megmarad a krisztusi szövetség, és adjunk hálát a Jóistennek mindazért, amit az atyán keresztül tőle kaptunk.
Nagy Károly, akit 1972-ben a veszprémi Károly templomban szenteltek fel, itt mondta első szentmiséjét és most az utolsót is, aktív papként.
Elmondta, az öt év előkészület és ötven év szolgálatának minden gyengeségét, bűnét le szeretné tenni, de élni akar és amíg él, pap marad.
Nem kell félni, szögezte le, mert aki mellett Szent Mihály áll, az nem fél. Mivel közösségét az ima tartja össze, továbbra is imát kért a hívektől, mindenkiért.
A misét, az áldást követően Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója lépett a mikrofonhoz, és agapéra hívta a megjelenteket a Hangvillába.
Nagy Károly atyát ott várta a hívek ajándéka, amit Zsebe Ágnes valósított meg, egy hosszú molinó, rajta a veszprémi templomok képe, előtérben az atyával. A kép tetején felirat: „Károly atya, a szeretet örök!”, alul pedig széles fehér sáv, amit kézjegyével látott el a sok-sok hívő. 

     

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában