Cserekabátok az eresz alatt

2022.12.03. 12:00

Szó szerint és átvitt értelemben is átmelegítő adományok

Átmelegíthet a másnak már felesleges, jól bélelt télikabát, az érzés szintén, hogy mekkora ajándék ez, segít a telet átvészelni annak, akinek nem telik rá, s közben a cserebere révén csökkentjük környezetünk szennyezését.

Rimányi Zita

Télikabátok állványon a zirci Segítő Kezek Háza teraszán a hóesésben, mindenki akaszthat ide vagy elvihet innen – mutatta meg kéthetes akciójuk helyszínét Nagyné Fáró Katalin

Fotós: Rimányi Zita/Napló

A zirci Segítő Kezek Házához idén is kitették a ruhaállványt, amire télikabátokat várnak. Tudják az ott dolgozók, akkor érdemes elkezdeni a jótékony börzét, amikor megérkezik a hidegebb idő, akkor keresnek maguknak igazán bélelt holmit a fázós időszakra a rászorulók. Hétfő óta minden nap megtelnek a fogasai és el is kel, ami rákerül. Folyamatosan más a kinézete, cserélődnek rajta a holmik, szinte annyiszor, ahányszor Nagyné Fáró Katalin, a Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központjának vezetője rá tud nézni. Kéthetes akciójukról elmondta, hogy harmadszor szervezték meg, már szokásosnak nevezhető a ruhabörze a szabadban. Azért kezdték el ezt pár esztendeje ilyen formában, mert az előző években kimondottan fontos volt a koronavírusjárvány miatt, hogy ne kelljen helyiségben zsúfolódni. Így már többen visszajárnak ezért hozzájuk decemberben. Nincs ebben semmi szégyen, inkább hasznos kezdeményezés ez, olyasmi, mint amikor barátnők egymás közt csereberélnek, csak nagyobb körre kiterjesztve. Legalább nem növelik még gyorsabban a szeméthegyeket a textilféleségek, a ruhagyártás amúgyis önagában az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparág.
– Előfordult, hogy kiscsizmát hozott egy nagymama, elmondta, unokája csak egyszer vette fel. Fél óra múlva már egy olyan nagyi vitte hazafelé, akinek nemrég szült a gyermeke, ezért hamarosan szükség lesz az apró lábbelire – sorolta Nagyné és hangsúlyozta: több célja van kezdeményezésüknek, többféleképp hasznosulnak a kabátok, egyebek. Az magától értetődő, hogy hozzájuk olyasmit visznek, ami már otthon nem kell, így jut például sál, sapka, kesztyű, csizma olyannak, akinek nem telne rá, mert annyira kevés a jövedelme, annyira kis bevételből kell kijönnie. Ha itt nem tudna leakasztani kabátot, akkor nem lenne neki, például pszichiátriai betegeknek, fogyatékosoknak, időseknek, de nem csak nekik lehet rá szükségük. Amit pedig senki nem visz el, annak anyagát fel tudják használni kézműves ajándéktárgyak készítésekor, s ami még ezután is megmarad, azt ezzel foglalkozó vállalkozás szállítja el, még fizet is érte, a pénzből pedig jut az ellátottak kirándulására. Közben a maradék holmi szintén rászorulókhoz kerül az ország más részében vagy másképp hasznosítják, ártalmatlanítják.

Az adományozóknak köszönhetően a dobozokban sálat, kesztyűt, sapkát, csizmát találhatnak télire, akik rászorulnak
Fotós: Rimányi Zita/Napló

A Penny áruház parkolójának végében áll most is a ruhaállvány, környékbeli falusiak is tettek rá kabátokat, akasztottak is le róla. A központvezető, miközben átnézte az aktuális kínálatot, arról beszélt: ne csak a karácsonyról szóljon a jótékonyság. Ilyenkor a szokásosnál sokkal többen gondolnak rá, több az ezzel kapcsolatos akció, ami nem baj persze, csak nem szabad más időszakban sem megfeledkezni, hogy sokan folyamatosan rászorulnak, mindig akad, akinek kell a támogatás, az adomány. Az szintén a lélekkel végzett szakmai munka tapasztalata: nem is gondolnánk sokakról első ránézésre, hogy rászorulnak a segítségre, például a ruhacsereberére, nem gondolnánk, milyen nehezen boldogulnak. E téren is megtévesztő a látszat. Az viszont biztosan sokaknak jelent jó érzést, hogy a ruhagyűjtéskor mindig szinte minden holmi megtalálja a gazdáját, rálel az, akinek épp olyanra van épp akkor szüksége és nem kerül így hamar a szemétbe a megunt vagy kinőtt ruhadarab.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában