2023.05.31. 20:00
Rönkpályával gazdagodott a szigligeti Gólyaliget
A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával rönkpályával gazdagodott a festői szépségű Gólyaliget Szigligeten, illetve rövidesen bográcsozó-, sütögetőhelyet is kialakítanak a látogatók örömére.
Rönkpályával gazdagodott a festői szépségű Gólyaliget Szigligeten a pünkösdi hétvégén
Fotó: Szijártó János/Napló
Erről a Szigligeti Táj- és Településvédő Kör elnöke, Demeter Éva tájékoztatta az érdeklődőket a hétvégi rönkpályaavatón. Mint mondta, a helyiek már megszokhatták, hogy az elmúlt tizenkét évben minden májusban történik valami jó dolog a Gólyaligetben. - Az elmúlt időszakban padokat helyeztünk ki, tavaly mezítlábas tanösvényt avattunk, idén a rönkpályával ajándékozzuk meg ezt a szép helyet. Ezt gyereknek, felnőttek egyaránt ajánljuk, hiszen jól fejleszti a mozgáskoordinációt, de az idelátogatók rá is ülhetnek, kör alakú padként is használhatják - mondta Demeter Éva.
Balassa Dániel szigligeti polgármester úgy fogalmazott köszöntőjében, hogy öröm látni a Gólyaliget szépülését, fejlődését. Egyre szebbek az ég felé törő fák, egyre több árnyékot adnak, és a terület is évről évre gazdagabb tartalommal bír. - A ráfordított energia, pénz és a gondoskodás szemmel láthatóan ezen a helyen is meghozta gyümölcsét, amiért köszönet jár a Szigligeti Táj- és Településvédő Körnek, külön Demeter Évának és minden önkéntesnek, akik önzetlenül segítettek a park létrehozásában, fenntartásában - hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette, pár napon belül elkészül a szalonnasütő is, illetve arról is tájékoztatta a megjelenteket, hogy a park bővítése realitássá vált, ami azt jelenti, hogy a faültetés hagyománya folytatódhat. A Gólyaligetben ugyanis már jó ideje minden újszülött tiszteletére fát ültetnek, s így a szépen növekvő faállomány további gyarapodása lehetővé válik. Ehhez csupán újszülöttek kellenek.

A köszöntők után óvodás gyerekek kedves műsorral ajándékozták meg a résztvevőket, majd a szó szoros értelmében is felavatták a rönkpályát.