Újabb idegenforgalmi látványosság

2023.07.13. 17:30

Tovább szépült Balatonfüred: megújult a reformkori városrész

Csaknem 900 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással, a Széchenyi 2020 program keretében és a Magyar Turisztikai Ügynökség konzorciumvezetésével megújult több épület Balatonfüred reformkori városrészén, amit ünnepélyes körülmények között jelentettek be csütörtökön.

Kovács Erika

Bóka István polgármester az átadáson

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Kontrát Károly országgyűlési képviselő szerint a megújult épületek még több látogatót vonzanak Balatonfüredre, amely, ahogy mondta, egy csoda. Kiemelte, örömmel támogatta a reformkori városrész megújítását, mert az épített örökség megőrzésével, illetve megújításával, újabb idegenforgalmi látványossággal nemes célt valósítottak meg. 

Az együttműködésre, a kivételes koordinációra helyezte a hangsúlyt Bóka István polgármester. Aláhúzta, a reformkori városrész emblematikus épületei újultak meg, így a Kerektemplom, illetve az épület altemploma, a Jókai-emlékház, a Vaszary-villa kertje, ahol helyet kapott a Sellő szobor és a Huray-villák. Az egyik épületben méltó helyet kapott a Tourinform iroda. A polgármester beszélt a munkálatok folytatásáról is.  

A munkálatokat méltatta Böröcz István, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület (BTE) elnöke és Juhász Szabolcs, az MTÜ turizmus szakmai igazgatója is. 

P. Miklós Tamás helytörténész bemutatta a Huray-villákat, majd felidézte Jókai Mór sógora, Huray István fürdőorvos emlékét, aki több mint 50 éven át gyógyította a Balatonfüredre érkező vendégeket.  Ebből az alkalomból Bér Rudolf festőművész alkotásaiból kiállítást nyitottak a villák egyik épületében.  

Mint ismert, a konzorciumi együttműködéssel cél a világörökségi várományos helyszín, illetve a balatonfüredi reformkori városközpont műemlékeinek megőrzése, a turisztikai vonzerő növelése. A több épületnél történt fejlesztéssel megújultak a Huray-villák, felújítás történt a Jókai-villában, a Vaszary-villa kertje pedig rendezvényhelyszínként funkcionál majd. A Kerektemplom altemploma is látogatható, ahol időszakos kiállítások lesznek. Cél a reformkori városközpont műemlék épületeinek megőrzése, védelme és bemutatása. Mozgássérült-felvonó kiépítésével a Jókai-villa kerekesszékkel is megközelíthető. Megújult az épület vizesblokkja, az alagsori auditórium, amelyben múzeumpedagógiai foglalkozások lesznek. A Kerektemplom felújítása részeként akadálymentes mosdót is kialakítottak, új hangosítást és világítást is kapott az épület. Megújult a Vaszary-villa kertje is, amelyben az árnyékolók, új kandeláberek, padok élvezetesebbé teszik a kerti mozi élményét, és a Tagore sétányon felállított Sellő szobor is itt kapott új helyet. Megújult és újra látogatható a Huray-villák két épülete és a kert is. Az épületekben kap helyet a Tourinform iroda, illetve a BTE. Kialakítanak egy időszakos rendezvény- és kiállítóteret is.

A kertben, valamint az A épületben található tablók a helyi reformkori fürdőkultúrát mutatják majd be, valamint egy kronoszkóp kihelyezésével, egyperces vetítéssel bemutatják a korabeli reformkori életet, hangulatot. A fejlesztések gazdagítják a Balaton négy évszakos kínálatát, tovább bővítik a programokat.A projekt hozzájárul ahhoz, hogy hosszabb ideig maradjanak a vendégek a városban, többen érkezzenek, illetve még gazdagabb programokat találnak a családok is. 

A fejlesztésben részt vett Balatonfüred önkormányzata, a Magyar Bencés Kongregáció Szent Ányos Bencés Perjelség, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület és a Visit Hungary Nemzeti Turisztikai Szervezet Nonprofit Zrt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában