Kikapcsolódás

2023.12.31. 16:00

Elárverezés után kirándulás a menhelyre: „Ajándék nekünk ez a nap!”

Elment Kovács Csaba és két gyermeke, Boglárka és Richárd a Minárcsik Sándor vezette devecseri meggyeserdei menedékre december 28-án, ugyanis otthonuk elárverezése után Sándor gondozta a család két kiskutyáját, míg vissza nem kaphatták őket.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika/Napló

Mindannyian azt mondták, valóságos paradicsomban érzik magukat a szép természeti környezetben, békében, nagy szeretetben egymás mellett élő mentett állatok között. Sándor és önkéntesei nemcsak kutyákat mentenek, hanem egyebek mellett lovat, pónilovat, borjút, szamarat, birkákat, kecskéket, baromfiakat, madarakat, nyulakat, ékszerteknőst is. Befogadtak egy háromlábú kutyát is – frissen műtve, karácsonykor dobták az utcára évekkel ezelőtt. Az apa és a gyerekek azt sem tudták, melyik állathoz menjenek oda, egymás után simogatták, szeretgették, sétáltatták őket. – Ajándék nekünk ez a nap, igazi kikapcsolódás annyi nehézség és bánat után – mondták meghatódva. 

Fotó: Kovács Erika/Napló

A családról egyebek mellett megírtuk, 33 év után nemrég el kellett hagyni otthonukat, mert elárverezték a házukat Sümeg közelében. Az apa egyedül neveli gyermekeit, miután felesége évekkel ezelőtt elhagyta őket. Az apának akkor megromlott az egészsége, életük úgy alakult, hogy hitelt kellett felvennie, mert senkire nem számíthatott. Közben elvesztette munkáját, lerokkantották, ma bottal tud járni, négy órában dolgozik. 

Fotó: Kovács Erika/Napló

A család Zalaegerszegen él, mert a gyerekek ott tanulnak péknek, cukrásznak, és látva szorult helyzetüket, az iskola, a városvezetés és a református egyház összefogott értük. Utóbbi apró lakást is biztosított nekik, ahová először nem tudták elvinni a náluk családtagnak számító kiskutyákat. Közben engedélyt kaptunk arra, hogy magukhoz vegyék őket. Így nemrég a kiskutyákat elvihettük, amikor adománnyal is megleptük a családot, amit Balatonfüreden és Veszprémben gyűjtöttünk.

Aki teheti, pénzadománnyal is segítheti a családot az alábbi számlaszámon: Kovács Boglárka, 11773487-01824829, OTP Bank

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában