Munkájuk jutalma a csiviteléstől hangos, vidám, sokszínű madárház

Eszembe jutott kedves ismerősöm, Fejes István, aki a szakmája mellett egy hobbinak hódol, tőle érdeklődtem.
Beléphettem a madarak felségterületére, ahol a nagy ketrecek állnak, de a lakók azonnal élénk csiviteléssel kezdtek el tiltakozni ellenem. Kint is hasonló a helyzet: a tacsi körbeszaglász, majd farkcsóválva, megnyugodva fekszik vissza a helyére. A fehér, Picur névre hallgató máltai selyem eb viszont egész beszélgetésünk alatt hangosan ugat, méltatlankodik, hogy feltartom, elveszem tőle „apát”. 

Ági, a feleség, aki aktív idejét osztályos nővérként töltötte, tehát minden idegszálával mozdul, ha valakinek segíteni kell, hasonlót mesél: van kismadár, amelyik őt is megcsípi, annyira magáénak érzi Istvánt. Pedig a madarakat is ketten látják el, csak egyikük nem is győzné.
A családfőtől hallom, hogy már gyermekkorában voltak madarai, de a felnőttkorba érve másra kellett az energia, az idő, meg a pénz is. 2015-ben változott a helyzet, amikor családi okok miatt a házaspárra maradt egy kismadár. Vele kezdődött meg újra a madarászat. Párt kellett neki keríteni, nagyobb ketrecre volt szükség. Szembesültek azzal, hogy, mivel nehéz megállapítani a madarak nemét, nem is olyan egyszerű párt biztosítani egy magányos szárnyasnak. Mert ha jól meg is van a két kis állat, lehet, hogy két fiúhoz van szerencsénk. Ha viszont állandó a veszekedés, biztos, hogy két tojó került egymás mellé. 

Amilyen szépek ezek a kis állatok, nem csodálom, hogy István gyakran tér haza egy-két újabb szerzeménnyel; a monori börzéről érkeztek nimfapapagájok, jöttek fischer és ugráló papagájok, Újházaskeszőről bourkok, a Balaton túlsó partjáról pedig pár zebrapinty. Ahogy szaporodott az állomány, a fészkekben megjelentek a tojások, a házaspár pedig izgatottan várta a fejleményeket. A szülőpárok egy része gondozta a fiókákat, vagy csak a tojó, vagy mindketten, de az is előfordult, hogy a fiú etette a tojót, az meg a kicsiket. Találtak viszont elpusztult kismadarakat, egész fészekaljat is. István úgy fogalmaz, selejt az a pár, amely nem gondozza a kicsiket. Ez egy dolog, viszont nekik nem volt szívük nézni a pusztulást. Képzeljük el, hogyan lehet a szülők helyett etetni a dobókocka nagyságú újszülött kismadarat? A megoldás az orvosi fecskendő, amelybe hat milliliter tápanyag fér, ráadásul adott hőmérsékletűnek kell maradnia, amíg meg nem eszik az apró páciensek – ekkora mennyiség egy egész fészekaljnak elég. A hőmérsékletet meg úgy tartják szinten, hogy a fecskendőt két madár között visszateszik a pohárba, amelyben megfelelő hőmérsékletű víz van. 
Már van tapasztalat, milyen időközönként, mennyit eszik egy növekvő kispapagáj. Hogy a legelképesztőbb tényt mondjam, a szenegáli papagájokat éjjel-nappal másfél óránként kell etetni, míg el nem kezd tollasodni, később „csak” reggel hattól este tízig. Bár igaz, hogy négy kismadár húsz perc alatt lakik jól, de bőven van mit tenni két turnus között is: ki-berakosgatni őket a hőszabályzós dobozba, előkészíteni az ennivalót.

Van már mini keltetőgép tojásforgatóval, arra is figyelni kell, hetente takarítani, fertőtleníteni a ketreceket, tiszta sziácsot beteríteni, vitaminokat, ásványi anyagokat biztosítani  a madaraknak, akik számára az alapösszeállítás főtt tojásból, rizsből, magokból áll, meg magcsírából, amit szintén Istvánék állítanak elő. 
Munkájuk jutalma a csiviteléstől hangos madárház sokszínű, vidám képe, hogy a nevükre is hallgató kismadarak, „szabadfoglalkozás” közben fejükre, vállukra szállva köszönik meg a gondoskodást. A kézből nevelt madarak ülnek rá István ujjára; „akiknek” rendes szülő jutott, azok kicsit tartózkodóbbak. A többségre viszont igaz, hogy szívesen utánozzák a gyakran hallott szavakat, egyik-másik kedvenc „beszéde” teljesen érthető. 
Láttam egyszer egy kisállat-kereskedésben egyetlen rúdon szomorkodó madarat, ami az apró ketrecben nemhogy repülni, egyet ugrani sem tudott. Itt meg a másik példa, Istvánéké, akik emberségesen bánnak védenceikkel. Nekem nagyon tetszett, amit láttam, akkor is, ha tudom, ennyi energiát nem mindenki képes szánni a hobbijára.