Végső búcsút vettek Horváthné Szalay Gyöngyitől

A Tapolcai Római Katolikus Templomban Nagy Károly celebrálta a gyászmisét. A kanonok a temetőben a gyászoló rokonok, ismerősök, munkatársak, sporttársak, tanítványok előtt arról beszélt, hogy lélekben lecsukta Gyöngyi szemét.

– Te nem egy talentummal fejezted be ezt a földi életet. A kezed tele volt földi talentummal, mikor az Úr elé álltál. Köszönettel tartozunk ezért, gazdagabb lett általad a család, a közösség – mondta a kanonok.

Frang István a család és a város Önkormányzata nevében búcsúztatta Horváthné Szalay Gyöngyit.

- A város bronz érmes párbajtőröző olimpikonja, hétszeres világbajnok, egykor alpolgármester volt. Fél éve alapította és azóta vezette a Tapolca Vívóklubot.

– Negyvenkilenc évesen maga volt az élet. Meleg szívű, önzetlen, nyitott, érdek nélkül segítő embertől vagyunk kénytelenek búcsúzni. Halálával súlyos veszteség érte családját, szeretteit, a sportágat és a tapolcai sportéletet – mondta a szónok. Hozzátette, hogy Gyöngyi mindig tapolcainak vallotta magát, sosem szakadt el szülővárosától. Sportpályafutását követően közéleti szerepeket vállalt. Sportvezetőként, szakedzőként folytatta a párbajtőrözést, időt és energiát nem kímélve maga köré gyűjtve a fiatal tehetségeket. Alpolgármesterként, tanárként tevékenykedett, a Veszprém Megyei Közgyűlés Sport Szakbizottsága munkájában is szerepet vállalt. Egyszerűsége, csendes nagysága igazi példaképpé tette sokak számára. Kiérdemelte a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét, a Pro Comitatu díjat, a Tapolca Városért Kitüntetést, Veszprém megye érdemrendjét.

Kulcsár Krisztián, világ-és Európa-bajnok olimpiai ezüstérmes vívó, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke úgy fogalmazott, hogy magukért beszélnek a sportsikerek, a páratlan teljesítmény mégis beszédesebb.

– A magyar női párbajtőr csapat valamennyi világbajnoki címének részese voltál, előtted nem nyert magyar válogatott, és azóta sem, hogy te kikerültél a csapatból. Annak kovásza voltál, amely egybeforrasztotta a válogatottat – méltatta az elhunyt teljesítményét.

Varga Tiborné, a Batsányi János Gimnázium igazgatója mint pedagógusra emlékezett Gyöngyire.

– A tanári pályát hivatásnak tekintette, keresve a kihívásokat. Hitte, hogy közös erővel minden cél elérhető. Aktív, állandó résztvevője volt az iskola szabadidős rendezvényeknek. Igazságba vetett hite egyenes jellemmel, lelkében gyökerező jósággal párosult – mondta az igazgató.

Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Gyöngyi egykori csoporttársa az utolsó asszókat, beszélgetéseket idézte.

– Céltudatos, szorgalmas vívó, remek sporttárs volt, kivételes hittel. Taktikai érzékéhez páratlan egyéniség társult. A vívás volt az élete, de mostantól talán az égi csapatot erősíti – mondta.

Kranabet Marcell, a Tapolcai Vívóklub elnöke a tanítványok nevében köszönte meg mindazt a jót, amit edzőjük tanított nekik. Az alázatot, a tiszteletet az ellenféllel szemben, a példamutatást a kitartó munkához. A vigasztalást, bíztatást, hogy megtanította a mosoly hatalmas erejét, a segítéség nyújtást és azt, hogy csak a szerénység teheti őket igazán naggyá.

- Fizetséged a csillogó szempárok voltak, a boldog mosolyok a dobogóról és ez neked mindennél többet ért. De most nem búcsúzom, hiszen velünk leszel mindig az edzéseken, versenyeken, legfőképp a szívünkben – mondta az elnök