A Pegazus Színház ismét bemutatta a Szomorú vasárnap című zenés drámát

Annál is inkább, mivel a közvetített mondanivaló nem olcsó hippiduma, a viharos és kaotikus 20. századdal a háttérben minden egyes szónak súlya van, miképpen Seress Rezső személyisége és zsenialitása sem szokványos, mindez pedig bőven megérdemli, hogy időről időre újra a nagyközönség elé kerüljön. A pápai Pegazus Színház 2005-ben mutatta be először, majd 2012-ben ismét feldolgozta Müller Péter Szomorú vasárnap című zenés drámáját, mely szórakoztatóan és elgondolkodtatóan, kiváló dalokkal és húsba vágó kérdéseket felvetve mesél egy kalandos, fordulatos életútról a magyar történelem talán legvitatottabb korszakait is megidézve.

Az 1899 novemberében Budapesten született Seress Rezső pályafutása olyan, mintha egy Oscar-díjas forgatókönyvíró alkotása lenne, míg az életét a gazdag érzelemvilág és a keserédes hangulat megteremtésének filmes mestere, Giuseppe Tornatore rendezte volna. Rejtély, hogy ennek az eseménydús és tragikus sorsú, ambiciózus, de a fantasztikus tehetségében lévő lehetőségeket beteljesíteni képtelen kisembernek a sztorijára miért nem figyelt még fel Hollywood, holott a Szomorú vasárnapot többek között olyan világsztárok is énekelték, mint Frank Sinatra, Ray Charles, Billie Holiday vagy éppen Björk. Az eredetileg Spitzer vezetéknevű, kirívóan alacsony termetű fiatalember iskolai tanulmányait korán abbahagyva egy vándorcirkuszhoz szegődött, majd egy artistabaleset után színészként és autodidakta módon fejlődő zeneszerzőként igyekezett érvényesülni, miközben vidám, jó kedélyű természete segítségével töretlenül küzdött az elé gördülő nehézségekkel, a pénztelenséggel, a nélkülözéssel. Vendéglőkben zongorázott, pozitív kisugárzása ellenére dalszövegeiből és zenéiből sokakat megérintő csalódottság és erős szomorúság áradt. Ez a hangulat tette őt ismertté és népszerűvé itthon, az egyetlen magyar világslágerként számon tartott Szomorú vasárnap című szerzeményét eddig több mint száz nyelven adták elő. Hosszú pályafutása során sohasem tanult meg kottát olvasni, és bár az említettek mellett olyan slágerek kötődnek a nevéhez, mint például a Fizetek, főúr, a Csak átutazó vagyok itt, a földön, a Nem az a fontos, az ember hány éves, a Hiába van palotád Budán, a Vasárnapi randevú, ennek ellenére sosem volt gazdag, zsenialitása nem párosult anyagi megbecsüléssel.

A Pegazus 2020-as Szomorú vasárnapja azért is különleges, mert a pápai zsinagógában láthatta a publikum október elején öt alkalommal. Seress zsidó felmenőkkel bíró, de már kikeresztelkedett családba született, életében nem játszott fontos szerepet a vallás, tehát a felfrissített dráma egyedi helyszínválasztása elsősorban a történelmi atmoszféra erősítését szolgálja – méghozzá lenyűgözően. A 19. század közepén átadott, klasszicista stílusú épület belseje még a jelenlegi, igencsak leromlott állapotában is lélegzetelállító, sőt, így talán még jobban illik a világháborúkkal, világválsággal, nácizmussal és kommunizmussal terhelt évszázadban játszódó történethez.

Ugyancsak fontos hangulatépítő szerepe van a zongoristából, nagybőgősből és dobosból álló helyszíni zenekarnak, melynek tagjai méltó zenei aláfestést adnak a felcsendülő remek dalokhoz. Mindez komplex hátteret teremt az előadásnak, így a néző könnyen az adott korban érezheti magát. 2012-ben a Pega­zus a Szent István úti szűk színháztermében, zenekar nélkül mutatta be a színdarabot, amely így akkor inkább kamaraelőadás volt, és habár kétségtelenül különleges, bensőséges hangulat jellemezte, a Szomorú vasárnap jobban mutat, emlékezetesebb a zsinagógában.

Az már az első pillanattól nyilvánvaló, hogy a zenés dráma sikere ezúttal is a főszereplő színész, Végh Zsolt teljesítményén múlik, akinek egyáltalán nincs könnyű dolga a végletesen hullámzó érzelmi világú, miközben mindvégig elképesztően pozitív kisugárzással és találóan ironikus humorral bíró Seress összetett karakterével. Az alakítás hibátlan, a Pegazus társigazgatója végigjátssza a legfőbb emberi érzelmek teljes skáláját: olykor életvidám és szerelmes, máskor depressziós vagy kiábrándult, néha ambiciózus majd egykedvű emóciókkal ruházza fel a főhőst, akit sokszor lendületes, gyakran pedig csendesen filozofálgató egyéniségként ábrázol. A színpadon megelevenedik az ifjú és még gyermekien naiv, a már ismert, de továbbra is sokat vívódó, valamint az életbe belefáradt Seress Rezső személye, a néző pedig egy pillanatig sem kételkedik a látottak hitelességében.

A feleséget megformáló Németh Piroska tökéletes társa a színpadon Végh Zsoltnak, kettejük párosa mindvégig egyenrangú a közös jeleneteikben, ami egyértelműen a karizmatikus főszereplő (és színész) mellett játszó színésznőt dicséri. Seress munkatársát és barátját, Jani pincért Kovács Norbert alakítja, neki szintén fontos szerep jut abban, hogy közelebb kerüljünk a legendás zeneszerző elsőre talán érthetetlennek tűnő döntéseihez.

A színdarabnak egyetlen gyenge pontja van: a több mint háromórás játékideje. Hiába hallgatnánk szívesen akár naphosszat a jobbnál jobb dalokat, hiába merülnénk el még több órán keresztül Seress Rezső nem mindennapi életében és magával ragadó vidámságában, a maratoni előadás végére lankadhat a figyelem és az érdeklődés. Ám azt semmi sem veheti el a Szomorú vasárnaptól, hogy a történetet lezáró dal a színművészet legtisztább katarzisához vezessen, miután átéltük egy zseniális muzsikus örömét, bánatát, vívódásait, ironikus aranyköpéseit és klasszikus szerzeményeit a 20. századi magyar történelem zaklatott időszakai közepette.

A Szomorú vasárnapot a Pegazus Színház pályázati forrás segítségével mutatta be a pápai zsinagógában. Müller Péter zenés drámáját Sarkadi Nagy Antalné rendezte, a díszlet- és jelmeztervező Sarkadi Nagy László volt. A kétfelvonásos színdarabot Végh Zsolt, Németh Piroska, Kovács Norbert, Rózsa-Molnár Henrietta, Coric Tina, Simon Botond, Valler Kata és Holczer Gábor keltette életre. Zenei vezető volt és zongorán közreműködött Vonderviszt Lajos, míg nagybőgőn Nagy Ferenc, dobon Palkovics György játszott.