Lexikon a díszletben

Ritkán nyúlok értük, a digitális hatalom visszavonhatatlanul győzedelmeskedett, ezek a kötetek már-már elhagyott „szigetek” életünkben. Ha valamit ellenőrizni akarok írás közben, az okos telefonomhoz fordulok segítségért, és percek alatt sínen vagyok. Nincs türelmetlen lapozgatás. Szomorú kimondani, hogy a lexikonok anakronisztikussá váltak, de olykor – a megerősítés érdekében – jó, hogy kéznél vannak. Főleg a szűkebb környezetünket bemutató összeállítások nélkülözhetetlenek. A Google és Facebook sem feneketlen kút. A Ki kicsoda? című válogatások is szakosodtak, például a hírközlésre, művészetekre, sportra. S még sorolhatnám az ágazatokat. Kincsként tartogatom, forgatom a XX. századi írók életrajzát, munkásságát taglaló, régi kiadású kötetet. 

De miért is meditálok a lexikonokról? Mint egy öreg kamikaze, rendszeresen nézem az egyik kereskedelmi tévécsatornán futó filmsorozatokat, intenzíven szemlélem a képernyőn zajló történéseket, ám a cselekményszövésen és a színészi játékon túl a díszletekre, a kreativitásra is fókuszálok. Indokom, amiért lecövekeltem a produkcióknál, kézenfekvő: remek színészek is felbukkannak, köztük Koltai Róbert, Molnár Piroska, Hernádi Judit, Németh Kristóf, Járó Zsuzsa, Csuja Imre, Lovas Rozi, Hevér Gábor, Nyári Oszkár… és még sokan mások… Mögéjük pillantva mit látok a díszlet polcain? Lehet találgatni, de felesleges: az Új Magyar Lexikon kékes-piros gerinceit. Annak idején az Akadémiai Kiadó vállalkozása volt a nagyméretű, keménytáblás, hétkötetes sorozat. A hetedik 1981-ben kiegészítő kötet volt. Ennek előszavában olvasom: „A hatkötetes Új Magyar Lexikon megjelenése óta mintegy húsz esztendő telt el. Az első kötet 1959-ben, a hatodik 1962 végén jelent meg.” A kiadó elkészítette a Kiegészítő kötet 1962-1980 című pótkötetet: „A mintegy 12 000 címszót tartalmazó lexikonkötet a hat kötet megjelenésétől az 1980. december 31-ig lezárult időszak főbb változásait tükrözi.” A monumentális munka ma már kultúrtörténet. Tartalma nem, de formátuma elvesztette aktualitását. Díszletnek azonban még jó. Jutott belőle a filmbeli polgármesteri hivatalba, és a pesti ügyvédnő irodájába. Őrzik a múltat, egy letűnt rendszer produktumát.  A latin mondás szerint (vanitatum vanitas) a földi életben minden múlandó, hiábavaló. Az említett lexikondíszletek mintha érintőlegesen cáfolnák a pesszimista tételt.