A festő, aki sokáig nem tudott tehetségéről

Bár ő ezt ennél jóval szerényebben kezelte, mégis egy festményével bekerült a Bakelit Multi Art Center által megválasztott legjobb 100 autodidakta alkotó közé.
A hétvégén Gábor haza látogatott Tapolcára, akkor váltottunk néhány szót erről. Azt nem árt tudni, hogy bár Százhalombattán él, munkája pedig főként Budapesthez köti, a mai napig ragaszkodik gyökereihez, szülővárosához. Többek között a Tapolcai Értékmegőrző Egyesület egyik alapítója, aktív tagja.
- Aki ismer, jól tudja, hogy negyvenöt éves koromig nem festettem, nem rajzoltam, semmilyen képzőművészeti tevékenységet nem végeztem. Egy alkalommal ültem a fodrásznál és a barátom arról mesélt, hogy nekiállt festeni. Az internetről lesett le alapvető technikákat, és ahogy erről beszélt, valahogy az én fejemben is megfordult, hogy mi lenne, ha kipróbálnám. Aztán ez utána némileg háttérbe szorult, ám úgy alakult az élet, hogy a lányom Covidos lett. Karanténba került az egész család és az otthonlét ismét előhozta az alkotás gondolatát. Amikor kollégáim kérdezték, hogy miben tudnának segíteni, nos akkor tettem meg az első lépést ebbe az irányba. Mondtam nekik, hogy láttam az egyik reklámújságban egy akciós készletet, ami festéket, vásznat, állványt is tartalmazott, szóval arra lenne szükségem. Kértem őket, vegyék meg nekem, mert csak úgy a magam kedvére festegetnék, amíg kényszerből itthon vagyok. Megérkezett a kezdőcsomag, én pedig nekiláttam - idézte fel Gábor a kezdeteket.
Aztán rövid idő múltán már nagyobb vászon, és ami nem mellékes még nagyobb élmény párosult az alkotáshoz, ami szinte magával ragadta Gábort. Élvezte az erős, harsány színek használatát, s hamar rájött, hogy leginkább a portré készítése áll hozzá a legközelebb. A saját örömére, szórakoztatására festegetett, ismerősi körben osztogatta is műveit, mígnem ismét a fodrásznál járt, ahol először hallott arról a pályázatról, ami számára egy komoly elismerést és egy nagy előrelépést jelentett.
- Ültem a fodrász barátomnál, akitől megtudtam, hogy benevezett három képpel a felhívásra, majd ezt javasolta nekem is. Mondtam neki, hogy én tulajdonképpen elosztogattam a képeimet, de megpróbálok addig összehozni valamit. Tőle tudtam meg, hogy ilyenkor sok száz festményt visznek be az autodidakta alkotók, és már az első százba való bekerülés is nagyon nagy szó. De arra gondoltam, megpróbálom. A IX. kerületben van a Bakelit Multi Art Center, ahol szinte minden létezik, ami a művészettel kapcsolatos. Itt kellett leadni a pályamunkát. Megmondom őszintén, úgy vittem oda a képemet, hogy magam felé fordítottam. Nehogy valaki meglássa, hogy ilyen ócskaságot adok le a pályázatra, amire egyébként mintegy ötszáz pályamű érkezett be. Akkor már azt is megbántam, hogy egyáltalán ebben részt veszek, nagyon féltem leégéstől. Olyannyira, hogy a kép leadása után a meghirdetett kiállítás-megnyitó napjára lemondhatatlan programot szerveztem. Nehogy véletlenül ott legyek. Aztán e-mailben jött a meglepetés a tárlatnyitó előtti napon, amelyben a szervezők gratulálnak nekem, mivel pályamunkám bekerült az első száz legjobb alkotás közé. Egyszerre sírtam és nevettem, hiszen erre nem számítottam, s rendkívül boldog voltam, ugyanakkor a megnyitóra az említett lemondhatatlan program miatt nem tudtam elmenni - mondta az autodidakta alkotó.
Gábor díjazott festménye a Kék és narancssárga, bár megjegyezte, hogy magát a címet a Bakelit Multi Art Centerben, a leadás előtti várakozás közben találta ki, mivel előtte erről egészen egyszerűen megfeledkezett. 

Ám a lényeg, hogy kék és narancssárga színekből álló női portré elnyerte a zsűri tetszését, ami természetesen új lendületet adott, vagy inkább áttörést számára. Azóta keze alatt megszületett Joker is, ami az ismert film főszereplőjének karakterét jeleníti meg. 

A harsány színek világában érzi jól magát, képein a szabad realizmus stílusjegyei köszönnek vissza. Művei vonzzák az ember tekintetét, a Bakelit Multi Art Centerben rendezett kiállítás képei között is szinte elsőként pillant a Kék és narancssárga című festményre a látogató. Büszke arra, hogy elismerték tehetségét, amelyről negyvenöt éves koráig még ő maga sem tudott. Most már nem fordítja maga felé festményét, ahogy kifejtette, átlépte saját komfort zónáját, és élvezi a vászon mögötti munkát, azt meg főleg, ha másoknak ezzel örömet szerez.