2022.05.21. 06:50
Megyei díjátadó gála: úszó és atléta lett a legjobb
Ünnepélyes keretek között tüntették ki a legjobb helyi sportolókat pénteken, a Veszprém Megyei Sport Díjátadó Gálán. Az eseményt 2019 óta most tartották meg először.
Forrás: Nagy Lajos/Napló
A koronavírus-járvány miatt a 2020-as gála elmaradt, a 2021 decemberében esedékes eseményt pedig most májusban tudta tető alá hozni a szervező Veszprém Megyei Önkormányzat és Veszprém Megyei Sportszövetség.
Polgárdy Imre, a megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke köszöntötte a résztvevőket, akikkel kapcsolatban kiemelte: teljesítményük elismerésre méltó, egyben követendő példa. Az ő példájukon látszik, hogy a befektetett munka és a kitartás meghozza eredményét. Ezt az utat ugyanakkor nem egyedül kell bejárni, szükség van az ösztönzésre és támogatásra, legyen szó családról, edzőről vagy más külső segítségről. Hazánkban kiemelkedő szerepet tölt be a sport és annak támogatása, ez nemcsak az eredményeken látszik meg, hanem azok a kiemelkedő események is mutatják, amelynek hazánk az utóbbi időben otthont adott.
Megjegyezte, a sportnak sokféle pozitívuma van, többek között egyesítő erővel is bír, és ezáltal óriási dolgokra képes.
A pénteki eseményen elsőként a Tüskés Endre-díjakat adták át. A nívós elismerést - amellyel a Veszprém Megyei Sporthivatal volt igazgatójának emléke előtt tisztelegnek évről évre – idén Buda József, Putz István, Sigmond András és Vajda József kapta.
Buda József, a Balatonfüredi Sport Club tájfutó szakosztályának vezetője és edzője 1963 óta tevékenykedik a sportágban, és az évtizedek alatt több száz fiatallal ismertette meg a tájfutást a városban.
Putz István a magyar és a Veszprém megyei sportlövészet meghatározó személyisége. Kiemelkedően sikeres sportolói pályafutása során olimpiai kilencedik, világbajnoki és Európa-bajnoki második helyezést szerzett, tizennyolc magyar bajnoki cím tulajdonosa.
Sigmond András – aki jelenleg a Balatonfüredi Yacht Club edzője - 1976 és 1992 között négy olimpiai cikluson át volt a magyar olimpiai vitorlázócsapat vezetője. Ezt követően az ifjúsági vitorlázok oktatása és az ELTE Tanárképző Karán a testnevelés szakos hallgatók képzése volt a fő tevékenysége. Érdekesség, hogy 2000 és 2008 között a Szingapúri Vitorlás Szövetségnél dolgozott. Ezt követően ismét a magyar vitorlássport olimpiai felkészítésében vett részt. Ebben az időszakban kezdte bontogatni szárnyait egy erős, nemzetközi sikerekre is képes csapat. Ennek kiemelkedő alakja Berecz Zsombor, aki a tokiói olimpián ezüstérmet szerzett.
Vajda József 1996-ban alapító tagja volt a Pápai Kosárlabda Clubnak, amely kétszer hódította el a Veszprém megye legjobb amatőr csapatának járó díjat. Az egyesület 2000-ben megnyerve az NB II-t, osztályozón kivívta az NB I/B-s tagságot. Vajda József a vezetőedzői és sportvezetői feladatok mellett az utánpótlás-nevelésből is oroszlánrészt vállalt. Korosztályos csapataival előkelő helyen végzett folyamatosan régiós szinten, az U20-as csapatával országos harmadik helyezett lett. Jelenleg utánpótlásedzőként, az egyesület szakmai igazgatójaként és a Veszprém Megyei Kosárlabda Szövetség alelnökeként kamatoztatja tapasztalatait.
Ezt követően Veszprém megye legjobb sportolóinak kitüntetése következett.
A díjazottak, 2021, gyermek, lányok: Gaál Zsóka, a Sentimento Ajka BSK sakkozója. Fiúk: Szórádi Tóth Mirkó, a pápai Delta Íjász Egyesület versenyzője.
Serdülő lány, Máramarosi Rita, a Veszprémi Honvéd SE tájfutója. Fiú: Szirbek Albert, a Sportolj Velünk SE atlétája.
Ifjúsági lány: Kövér Fanni, a VEDAC atlétája. Fiú: Enyingi Ádám, a Pétfürdői Diák SE és a Halker Király Team Box Akadémia versenyzője.
Junior lány: Varga Gréta Barbara, a Sportolj Velünk SE atlétája. Fiú: Molnár Attila, aki szintén a Sportolj Velünk SE atlétája.
A felnőtteknél Bartha-Kéri Bianka, a Sportolj Velünk SE olimpikon atlétája, valamint Rasovszky Kristóf, a Balaton Úszó Klub versenyzője kapta meg az elismerést.
Mindketten ott voltak a tokiói ötkarikás játékokon. Bianka 800 méteres síkfutásban 33. helyezést ért el. Emellett Európa-bajnoki címet szerzett csapatban, Magyar bajnokságot nyert szabadtéren és fedett pályán, valamint a 4x400-as váltóval, második lett 400 méteren egyéniben fedett pályán és a 4x400-as váltó tagjaként.
Kristófnak olimpiai érmet akasztottak a nyakába tavaly Japánban, másodikként végzett 10 km-es nyílt vízi úszásban. Emellett a világkupán megszerezte az összetett első helyét, Európa-bajnoki ötödik és negyedik lett, csapatban bronzérmet szerzett.
A szenioroknál Gosztolai Mária atléta (VEDAC) és Süle István (Delta Íjászegyesület, Pápa) kapott elismerést az idei eseményen.
Veszprém Megyei Sport Díjátadó Gála
Fotók: Nagy Lajos/Napló