14°
19°

Perutz FC

3 hete
Vendégsikert hozott az NB III-as labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában a Kaposvár pápai vendégjátéka, melyen a veretlen Rákóczi Sóron és Kollega találataival 3-2-re győzte le a Perutz FC-t. A vendéglátók a III. kerület elleni meccshez hasonlóan későn hajráztak, így négy meccs után továbbra is nulla ponttal állnak a tabellán.
3 hete
BUDAPEST Három fordulót követően továbbra is vár első bajnoki pontjaira a labdarúgó NB III-ban a Pápai Perutz FC, mely a veretlen III. kerületi TVE otthonában maradt alul úgy, hogy Gálfi kiállítását követően Marton Miklós csapata egy órán keresztül emberelőnyben futballozhatott. A pápaiak ismét elsősorban gyenge helyzetkihasználásukat okolhatják.
2 hónapja
A felkészülés harmadik hetét kezdte az NB III-as pontvadászatra készülő Perutz FC. Marton Miklós csapata a nyaralások miatt az első héten csökkentett létszámban dolgozott, a második héten viszont már az új igazolások is edzésre jelentkeztek.
2 hónapja
Pápa Az NB III-ban már nem erősíti a pápai labdarúgócsapatot Venczel Zoltán, aki az előző idényben 49 találattal szerzett gólkirályi címet.
1

Legolvasottabb

1
Mit főzzünk ma? Irány a veszprémi piac!
2
Műszaki ellenőr, mosodai, varrodai munkatársat
3
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság: Hivatás, Szolgálat, Karrier
4
OTP Pénzügyi Pont Kft.
5
Szűcs Lajos mentette meg a Veszprémet
Jól tartják magukat
Legendás topmodellek emlékeztek a divatcézárra Milánóban
Képküldőjáték / 49 perce
„Első nap az iskolában” nyereményjátékunk győztesei!
Mutatjuk, kik a szerencsés nyerteseink!
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy *GARAI ZOLTÁN* életének 74. évében elhunyt. Temetése 2017. szept. 27-én 12 órakor lesz Fehérváron a Béla úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *BORSZUK JÓZSEFNÉ* *szül.: Esső Mária* 58 éves korában elhunyt. Kérésének megfelelően temetése szűk családi körben történik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *ÖZV. DR. GYÖKÖSSY JÓZSEFNÉ* *szül.: Kőszegfalvy Katalin * 86 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 27-én 15 órakor lesz Győrben a Szabadi úti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
A hős / 1 órája
Tizenkét életet mentett meg eddig Frida, a mexikói keresőkutya
Az anyatejnek nincs párja / 2 órája
Újra nő a szoptató édesanyák száma, de nem eléggé
Koncert / 2 órája
Majdnem valaki címmel Udvaros Dorottya a MOM-ban énekel
gyorshajtás / 3 órája
Pénzbírságot kapott Hollandiából – ahol sohasem járt
Polgár Tibor
4 órája
Csendéletek, tájképek, absztrakt és avantgárd a Kogart új kiállításán
Sági Ági
nivegy-völgy / 4 órája
Tart még a szüret, most már a borászokon múlik a minőség
Sági Ági