Sajátos végkiárusítás - Szétloptak egy varrodát Pápán

Pápa - Szétloptak egy varrodát a városban a biztonsági őröknek nevezett két hajléktalan segítségével. Egyiküket még keresi a rendőrség.

Mátételki András

Pápa egyik varrodájába új tulajdonos került tavaly tavasszal, aki egy idő után a bérlőknek és a dolgozóknak megtiltotta, hogy a gyár területére lépjenek, mert gondok voltak az elszámolással.

A pesti cég gyorsan leváltotta az addigi portaszolgálatot, s két olyan őrt hoztak, akiknek nem volt végzettségük ehhez a munkához, ráadásul büntetett előéletűek voltak - tudtuk meg a pápai kapitányságon Szegedi Zoltán nyomozótól.

Mivel a varroda adót és járulékot nem fizetett, gépeiket lefoglalták. Az APEH árverésen kívánta értékesíteni a többek között a 120 ezer forintot érő varrógépeket. Mivel túl magas volt az áruk, az érdeklődők elmaradtak. Ami nem sikerült az adóhatóságnak, az bejött a két "biztonsági őrnek", akik néhány hónap alatt kiárusították az üzemet. A nyári leltáron szembesült ezzel a cég ügyvetője, ezért feljelentést tett a rendőrségen, ahol 17 milliós kárról számolt be.

Pápán akkor már beszédtéma volt, hogy olcsón, közel 30 ezer forintért lehet vásárolni varrógépeket az őröktől, akik sajátos végkiárusítást rendeztek. Egy bútorgyár ügyvezetője kapva kapott a lehetőségen, mivel kárpitos műhelyét bővíteni kívánta. Teherautójával többször fordult a két telep között, csakhogy kellően felszerelhesse cégét varrógépekkel. Noha egyik dolgozója figyelmeztette, hogy ő tudja, ez a vásárlás illegális, mivel lefoglalt gépekről van szó. Az 55 éves cégvezetőt ez nem zavarta, ezért a bűnügyi eljárásban, mint az egyik orgazda szerepel.

A pápai rendőrök a két, időközben kereket oldott portásról kiderítették, hogy Budapesten élnek és hajléktalanok. Ez év februárjában sikerül mégis csak elkapniuk a nyomozóknak a 34 éves Sz. G.-t. Társát, a 29 éves S. L.-t jelenleg is körözi a kapitányság.

A nyomozás jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt folyik. Várhatóan tovább bővül az ismertté vált orgazdák köre. 
 
 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!