Megbecsülik az idős ajkai fodrászt

– Hatvankét éve vagyok a szakmában, de megmondom őszintén, nem fodrász akartam lenni. Csak hát a szombathelyi gépészeti szakiskolába nem vettek fel. A családi gazdaságban dolgoztam apám mellett, illetve a tsz-ben is segítettem neki mint családtag, de ez nemigen tetszett - kezdte a beszélgetést Horváth Gábor, akit sokan Gabiként szólítanak Ajkán. - Amikor a kispiriti házunkba rendszeresen betérő fodrászmester, Somlai Antal megtudta, hogy nem tanulok tovább, felajánlotta, hogy szárnyai alá vesz. Tetszett a mestersége, mert sok embert megismerhettem, elbeszélgettem velük, s közben formálhattam a hajukat. Kamaszként azért sokszor elfogott a keserűség, amikor focizni láttam a társaimat a réten, én meg jártam reggeltől estig a környező falvakat a mesteremmel. Lépésről lépésre avatott be a szakmába, s csak egy év után dolgozhattam önállóan. Az egeraljai üzletében is jellemző volt akkoriban a sok borotválás, kevesebb hajvágás. Ma fordított a helyzet. Ami a fizetségünket illette, a szolgáltatásunkért a mesterem kapott egy zsák búzát vagy krumplit. Engem kifizetett, de abból nem gazdagodtam meg... Amikor időben hazaértem a vidéki „körutunkról”, pihenés helyett mehettem a földekre, legeltethettem az állatokat.
Gábor azon kevesek közé tartozik, aki örült, hogy behívták katonának: kikerült a mindennapi mókuskerékből. Szabadidejében vágta a zászlóalj haját, de az elöljárói is beültek a székébe. Egy, két forint volt a fizetség, 1965-öt írtunk. Leszerelés előtt az egyik őrnagy ajánlotta be az ajkai fodrászszövetkezetbe, ahol akkoriban huszonegynéhányan dolgoztak. 
- Befogadtak, ugyanakkor nyíltan versenyeztünk a vendégekért. Volt, aki rámenősen, én előzékenységgel, udvariassággal alakítottam ki a vendégkörömet. Köztük volt néhány városvezető. Ők is, csakúgy, mint mások, néha beavattak a személyes dolgaikba, később már tanácsokat is kértek tőlem. Hogy miről volt szó? Már csak azért sem mesélhetek azokból az időkből történeteket, mert még ennyi év után sem élhetek vissza a bizalmukkal. Mindig hagytam, hogy a társalgást a vendég irányítsa. Azért azon elcsodálkoztam, hogy a nők mennyire pletykásak. Ahogy egyikük kitette a lábát az üzletből, már össze is súgtak mögötte.
Történetünk főszereplőjének életében jelentős változást hozott a ’90-es évek eleje, amikor kollektívájuk már egyéni vállalkozóként hajszobrászkodott. Gábornak sikerült rábeszélnie három kollégáját, hogy együtt folytassák hivatásukat. Mindenki egy-egy autó árát adta be, hogy megvehessék a belvárosi szolgáltatóházban az akkor már évek óta üresen álló, 25 négyzetméteres helyiséget, amelyet átalakítattak fodrászüzletté. Hárman már abban a korban vannak, hogy letennék az ollót, de nem kapnak annyi pénzt az üzletért, amennyiért megérné eladni - így hát dolgoznak tovább. (Három évvel ezelőtt - másokkal együtt - egy-egy milliót kellett befizetniük, amivel tetszetősebb lett az emeletes szolgálatóház külseje.) Mi jellemző ma? Csökken a forgalmuk, mert sokan otthon oldják meg a fodrászkodást, míg a borotválás szinte teljesen kiment a divatból.
- Míg fiatalabb voltam, sokat jártam fodrászversenyekre mint néző, hogy lépést tartsak a divattal. Ma jellemző az oldalt felnyírt frizura, amibe a fiatalok csíkot, betűt, jelet vágatnak bele. A mintát mobiltelefonjukról mutatják meg. Régen a Beatles-frizura elkészítése sok időt vett igénybe, mert a hajmosás után sajátos módon, késes borotvával alakítottuk ki a végső formát. Mondjuk úgy, kihegyeztük a hajvégeket. Nálam nincs időpontkérés, legfeljebb kicsit vár a vendég, vagy később visszajön.
A fodrászmester 1972-től a Covid betöréséig hetente kétszer bejárt a helyi kórházba, ahol levágta a fekvő betegek haját. A nagyon súlyos állapotban lévők igencsak megviselték lelkileg, de ezt a terhet igyekezett nem hazavinni. Volt idő, amikor 46 éves Zoli fia besegített neki, aki immár tíz éve benzinkutas a városban. A Pápán élő ötvenéves, mérnökként dolgozó Gábor fia öccsével együtt abban segít neki, hogy elvégzik a kert körüli jelentősebb teendőket. 
A mester elmesélte, ő is elkapta tavaly decemberben a Covidot. Rövidesen kiderült, még ennél is nagyobb volt a baj, ugyanis az idős fodrász tüdejében két vérrögöt találtak. Mindezt a fertőző osztály főorvos asszonya, Takács Andrea derítette ki, aki vizsgálatról vizsgálatra küldte Gábort, akit öt nap után, karácsony előtt engedtek haza a kórházból. Még időben történt a beavatkozás. Párját, Ilit még előbb fertőzte meg a vírus, ő hét napot töltött kórházban. 
- Hogy meddig dolgozom még? Nem tudom. Amíg az egészségem engedi. Nekem mindig csinálnom kell valamit. És amíg érzem az emberek megbecsülését, szeretetét, maradok.