A nyár utolsó pillanatai a Tihanyi-félszigeten

A Pál Utcai Fiúk zenekar amúgy köszöni, jól van, Lecsó ugyanazzal a hittel és lendülettel tolja, nemrég a veszprémi Gyárkertben is énekelte talán, hogy "A reggel igazi magyar reggel / A munka vár, én nem maradhatok..." Tényleg nem, hétfőn délelőtt a tihanyi Gödrös felé veszem az irányt, megnézem, hogy milyen a kánikula utolsó napja, de legalábbis egy szelete.

Robogóval gurulok a félszigetre, mert jó kismotorozni, ráadásul olcsóbb, mint az autó, és még a parkolásért sem kell fizetni. A hétfő amúgy sem bombaerős, de az elmúlt napokhoz képes érezhetően szellősebb a forgalom. Nem sokkal később látom, hogy a parkoló és az éttermek is. Te jó ég, mi volt itt nemrég... Egy gombostűt sem lehetett jóformán leejteni, most meg? Egy fiatal házaspár azon vitatkozik, hogy hová telepedjenek le. A homokozó üres, az a pad, ahová még sosem sikerült leülnöm, hívogat. Egy papírra, a Fövényesi kertmozi augusztusi programjára lelek. Vasárnap, az új Indiana Jones-filmmel bezárt a hónap.

Továbbgurulok, ám mielőtt felmennék a visszhanghoz, teszek egy kitérőt a révhez. A parkoló most üres, de a kompnál azért vannak járművek. Az idő nagyszerű. 

Tihany. Mindig szeretettel jövök. Biztos a történelem és a természet iránti rajongásom is benne van ebben, és a tudat, hogy fent, az apátságban nyugszik I. András királyunk. Jönnek, mennek az emberek, külföldiek is. Van, aki nagyot kurjant, hogy "haaahóóó!" Válasz nem jön, fagyizni indulnak inkább. Nagyon szép a Balaton, mint mindig. Visszakaptatok a parkolóba. Egy német elektromos bringás házaspár tanakodik, hogy merre menjenek tovább. 

Még beugrom a bevásárlóközpontba hazafelé. A füredi körforgalom virágai még mindig tartják magukat, készülnek is a fotók a városnéző kisvonatról. Nem, nem dúdolgatok, csak az jut eszembe: milyen kivételes helyen élhetünk.