alkonyattól pirkadt

2019.04.30. 12:00

Kezdetét vette a jubileumi Veszprémi Egyetemi Napok

Ötvenéves az ország legrégebbi egyetemi napok rendezvénye. A keddre virradóra kezdődő dörgedelemmel hivatalosan is megnyitotta kapuit a 2019-es VEN.

Horváth Virág

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Élőben a Kossuth utcáról:

 

Ahogy korábban is írtuk a Veszprémi Egyetemi Napok több újdonságot is hozott az idei évben. Az egyik ilyen módosítás a korábbi évekhez képest, hogy módosított útvonalon vonulnak be a csapatok. Kora délután felsorakoznak a diákrektor-jelöltek, és csapataik a Kossuth utca tetején, hogy onnan egészen a B auláig vonuljanak, és megmutassák magukat Veszprém városának. Az egyetem épületében aztán kezdetét veszik a kortesprogramok és főműsorok.

Forgalomkorlátozás

A keddi nap folyamán, 13:30 és 14:30 között a belvárosban több helyen forgalomkorlátozásra kell számítani a VEN csapatok bevonulásának ideje alatt. Az alábbi útvonalat érintik a lezárások:

Szent Imre tér – Hoffer Ármin sétány – Brusznyai Árpád u. – Megyeház tér – Komakút tér – Egyetem utca – Egyetem utca 10. (Pannon Egyetem „B” épület Aula)

Kövesd velünk az eseményeket élőben!

A 2019-es VEN csapatai és diákrektor-jelöltjük:

DzsuVENdzsi – Makk Patrícia

Odalent a dzsungel mélyén, a bozótok sűrűjében, a kókuszpálmák és bambuszok árnyékban veszélyes a világ. Aminek a képzeleted sem szabhat határt, ahol bármi megtörténhet. A törzsfőnök, aki mindent lát, a farkasok vonyítása, a makik tánca, a fegyverek ropogása, világ, amelyet még senki sem ismer pontosan. Ez DzsuVENdzsi. Ha ötöst vagy nyolcast dobsz, kijuthatsz a játékból, de ha egyszer már beléptél, nem szeretnéd otthagyni ezt a világot, amit megmutatunk neked! Üdv a dzsungelben!

csVENpiönsz – Horváth Carmen

Limbó Lady álma, hogy eljusson az olimpiára és VENimpikon lehessen, viszont akadt egy kis problémája. Az egyetlen sport, amiben esélye lenne nem tartozik az olimpiai sportok közé. Ezért a többi sportoló és szakértők segítségét kérve próbálják a limbót eljuttatni az olimpiáig. Ha ez megvan, még mindig vár rá egy kemény felkészülés, de szerencsére nincs egyedül ezen a rögös úton. Edző bá’ segít neki az edzésekben, különleges és megosztó felkészülési módszerei által válhat Limbó Lady is profivá.

 

AquaVEN – Horváth Ádám

DesztillÁdi vagyok a biobúvár, ki minden éltető folyadék és nedű, de legfőképp a víz megszállottja. Célom, hogy megalkossam a vizek vizét, melyhez a legfontosabb összetevőt, a boldogságot keverve létrehozható a tökéletesen hidratáló, minden betegséget, szomorúságot és legfőképp az egyetemista ősellenségét, a másnaposságot elűző elegy. Minden vizet, tengert, óceánt bejártunk, hogy ráleljünk erre az ismeretlen szerkezetű, kézzel megfoghatatlan alapanyagra. Az a hír járja, hogy az idei Veszprémi Egyetemi Napokon fog először felbukkanni teljes formájában. Az előkészületek már zajlanak… Épp ezért csapatommal kötelességemnek érzem, hogy az egyetem népe számára elérhető legyen ez a csodavíz korlátlan mennyiségben, hogy mindenki boldog, én, DesztillÁdi pedig büszke lehessek.

tVENties – Katona Richárd

Veszprém városában járunk, ahol a hatóságok figyelő szemei elől rejtőzve titkos helyeken tartják a környék legnagyobb partijait, ahol él az illegális szesz kereskedelem, szerencsejátékok, gyönyörű nők és persze a swing!! A város legnagyobb volumenű “kocsmájának” hátsó irodahelyiségében egy férfi tárgyal a házi vodka határon való átcsempészéséról, Ukrajna felől. Ő Toszkár Ricardo, az olasz nemesi családból származó, később többek “eltávolítása„ után ötVEN évet ülő helyi kiskirály. Volt ideje bizniszét kitervelnie, és ambiciózusabb, mint bárki. A kocsma pultjában Kicsi Donny, Ricardo egyik unokatestvére, aki csaposként működik a helyen, de emellett az országos kábítószerhálozatot felügyeli, és messzeföldön híres tökéletes házi kevertjéről. Az ajtóban, akit mindenki ismer vagy felhőtlen jókedvéről, vagy könyörtelen ökléről. Ő Bonto Alfonzo, a végrehajtó, aki a biztonsági ember szerepet tölti be a kocsmának álcázott szórakozóhelyen. Emellett a zeneipar bábjait mozgatja és a VENdéglátó egység muzsikáját is ő választja meg. Ez a család felelős a környék egy főre jutó legtöbb boldog pillanatáért és legnagyobb emlékekért. Garantálják hogy senki nem marad szárazon.

Adománygyűjtés a veszprémi Kozmutza gyermekotthonnak

A Veszprémi Egyetemi Napok 4-es csapata, a tVENties adománygyűjtést szervez a veszprémi Kozmutza gyermekotthonnak (8200 Vp., Tüzér u. 44.)!

-Amire szükségük van: nem rossz állapotban lévő ruhák, játékok és tartós élelmiszer 6-23 éves korosztály számára.

-A gyűjtés helyszíne és időpontja: 04.24.-05.04. munkanapokon 8.30-11.30 és 13.00-15.30 között a Pannon Egyetem 'E' épületének KAIRO irodájában

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában