szívbéli vállalás

2020.06.04. 11:00

Bátor tapolcai önkéntesek harcoltak a diktátum ellen

Hangodi László történész szerint a története első, dinamikus fejlődési szakaszában járó várost a Ferenc József-i boldog békeidők éveiben hol a bor-nagykereskedelem városának, hol pedig vasutasvárosnak jegyezték.

Tóth B. Zsuzsa

Hangodi László történész szerint azon tapolcai születésű vagy itteni kötődésű elődeink, akik nem akartak passzív elfogadói lenni az aggasztóan alakuló országrendítő történéseknek, megtalálták a lehetőségeit annak, hogy tegyenek valamit a hazájukért

Fotós: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Ebben hozott korszakos jelentőségű törést az első világháború végén bekövetkezett vereségtől a trianoni békeszerződés ratifikálásáig terjedő időív megrázkódtatásainak kora. A Tapolcai Városi Múzeum szakértője szerint 1918 novemberében a Tapolczai Lapok című városi hetilap egy anonim cikkírója a vasutasvárosi jellegtől inspirálva egy csendes hangvételű, de lényeglátóan szomorú gondolattal írja le a menthetetlennek tűnő általános helyzetet: „A zágrábi üzletvezetőséghez tartozott eddig Tapolcza, de a horvátországi események következtében ismét a szombathelyihez csatoltak bennünket.”

„Érdekes jelenet volt, mikor a távírógépek drótjait átkapcsolták: e pillanatban azt éreztük, hogy a drótszálak szimbolizálják az államot. A drótvezeték megrövidült, elvágták a Drávánál és többé nem tartozik hozzánk. Mily semmi, értéktelen kapocs ez a drót, az a sínpár, ha a lelkekben nem él az együvé tartozás érzése” – írta 1918 novemberében a Tapolczai Lapok című városi hetilap.

– Az 1918 őszétől széthulló régi Magyarország kálváriája, a két forradalom, majd a trianoni békediktátum következményei gyökeresen átformálták és hosszú időre beárnyékolták a korabeli Zala vármegyei kisváros, Tapolca mindennapjait is. Az egyszerű, hétköznapi tapolcaiak igazából alig találtak elfogadható magyarázatot az egymás nyomában viharzó eseményekre. Amit láttak és átéreztek, az a katonai vereséggel befejeződő Nagy Háború, a gazdasági összeomlás, a fokozódó nyomor, a közbiztonság megingása, a spanyolnátha-világjárvány rémsége, továbbá az a példátlan népességmozgás, az elvesző országrészekből érkező menekültek tömegei voltak, amely folyamat alapvetően újrastrukturálta a helyi társadalmat. Ehhez fogható társadalomtörténeti mobilitásra szinte a 18. század óta nem akadt példa. A honukat vesztett menekültek éppúgy érkeztek az adriai tengermellékről, mint a Felvidékről, Erdélyből és a Délvidékről. A vasúti alkalmazottól a polgári iskolai tanáron keresztül a közigazgatási tisztviselőig volt köztük mindenféle rendű és rangú hontalanná vált magyar. A Tapolcára menekült családok közül sokaknak évekre a tapolcai vasútállomás mellékvágányai szolgáltak időleges élethelyszínül, ahol mint vagonlakók tengődtek sorsuk jobbra fordulását várva. De bent a városban szükséglakhellyé vált például még a polgári fiúiskola, a mai Dr. Somogyi József Idősek Otthona több helyisége, köztük a tornaterem is.

„Őrültség semmit sem tenni, ha mindent nem is tehetünk!” – fogalmaz egy régi magyar szentencia még a 17. század időszakából. Azon tapolcai születésű vagy itteni kötődésű elődeink, akik nem akartak passzív elfogadói lenni az aggasztóan alakuló országrendítő történéseknek, a maguk módján és a maguk nevében megtalálták a lehetőségeit annak, hogy tegyenek valamit a hazájukért. Ha kellett, akkor akár fegyverrel. Így lett például tapolcai katonája a Székely hadosztálynak is, amely 1918 decemberében az Erdélybe benyomuló román haderő feltartóztatására szervezett önkéntes alakulat volt. A hadosztály toborzása Kolozsváron kezdődött, a parancsnoka pedig Kratochwill Károly ezredes (később altábornagy) lett. A szerveződő hadosztály a Kolozsvárt elfoglaló román csapatok elől visszahúzódott a Máramaros­sziget/Király-hágó/Belényesi-medence vonalra és 1919. januártól–áprilisig sikeres elhárítóharcokkal megakadályozta azok nyugati irányú előrenyomulását. 1919. április 16-án azonban a védelmi vonalaikat áttörték a románok, majd a hadosztály visszavonulásba kezdett és a reménytelenné váló helyzetben április 26-án a Szabolcs-szatmári Demecsernél letették a fegyvert. A hadosztály magára hagyottan, az egymást váltó budapesti kormányoktól akadályozva vitte végbe országrészmentő kísérletét – mondja a történész.

Hangodi László történész szerint azon tapolcai születésű vagy itteni kötődésű elődeink, akik nem akartak passzív elfogadói lenni az aggasztóan alakuló országrendítő történéseknek, megtalálták a lehetőségeit annak, hogy tegyenek valamit a hazájukért Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Több tapolcai és város környéki önkéntes csatlakozott az 1921. augusztus 28. és október 13. közötti nyugat-magyarországi felkelés legendás hírűvé vált fegyveres erejéhez, a Rongyos Gárdához is. Az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések sorában az Ausztriával 1919. szeptember 10-én megkötött Saint-Germain-i békeszerződés Ausztriának ítélte Vas, Sopron és Moson vármegyék nyugati területeit, köztük Sopron városát is. A magyar kormány tiltakozott a döntés ellen és tárgyalásokat kezdeményezett az osztrák állami vezetéssel, amelyek azonban nem vezettek eredményre. Ezzel egyidejűleg magyarországi önkéntes felkelőcsoportok alakultak, amelyek öntevékeny fegyveres úton tervezték az országrész elcsatolását megakadályozni. E csoportok vezetői első világháborús hadviselt katonatisztek és altisztek voltak. Az önkéntes haderőhöz nagy számban csatlakoztak volt frontkatonák, egyetemisták, gazdalegények és vasutasok, de voltak a soraikban bosnyák és albán önkéntesek is. A felkelők kiszorították az osztrákokat és október negyedikén Felsőőrön kikiáltották a Lajtabánság miniállamot, amely november ötödikéig állt fenn. A sikerrel megvívott harcok következtében a velencei konferencián (1921. október 11−12.) sikerült elérni, hogy Sopron és a városkörnyék nyolc községe népszavazással döntsön arról, hogy Magyarországhoz, vagy Ausztriához kíván-e csatlakozni. Az 1921. december 14−16. között megtartott népszavazáson a lakosság zöme Magyarország mellett voksolt. A felkelés e következménye a trianoni békeszerződés egyetlen számottevő területi revíziója volt, amelyet az antanthatalmak is tudomásul vettek, s amelyhez Tapolca bátor önkéntesei is hozzátették a maguk szívbéli vállalását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában