Ünnep Balatonfüreden: mentő-szakápoló, pedagógus és hagyományőrző kapta a városért díjat

Szent István királyt, a magyar állam ezeréves folytonosságát és az egységes nemzeti összetartozást emelte ki köszöntőjében Kontrát Károly országgyűlési képviselő Balatonfüreden, a Szent István téren augusztus 20-án, ahol átadták a Pro Urbe (a városért) díjat is.

Kovács Erika

20210820 Balatonfüred augusztus 20-ai ünnepség a Szent István téren Bóka István polgármester és Schindele Györgyné Pro Urbe díjas, a Reformkori Hagyományőrzők Társasága elnöke Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotós: Penovác Károly/Napló

- Szent István államalapításának köszönhetően hazánk Európa egyik legrégebbi, önálló államisággal rendelkező országa. Szent István hazánkat politikai, gazdasági és kulturális téren a keresztény Európához kapcsolta – fogalmazott Kontrát Károly.

A képviselő aláhúzta, biztonság van az országban, majd köszönettel beszélt a rendőrökről, katonákról, akik védik a határainkat. Megjegyezte, hazánkban fejlődés van, munkahelyek jönnek létre, otthonok épülnek, megvédjük nemzeti érdekeinket, gazdaságunkat, szuverenitásunkat, támogatást élveznek a családok, Füred és térsége is jól fejlődik, ahol az egészségügy dolgozói biztosították és biztosítják a helybeliek egészségének védelmét. – Hazánkban növekedés van, mert a járvány után újraindítottuk a gazdaságot, támogatjuk a magyar vállalkozásokat. Magyarország most van, de rajtunk múlik, hogy lesz-e – hangsúlyozta a képviselő.

Gondolatai után Bóka István polgármester átadta a Pro Urbe-díjakat, amit idén Bakos József mentő-szakápoló, Bónyai Mária pedagógus és Schindele Györgyné, a Reformkori Hagyományőrzők Társaságának alapítója, elnöke vehetett át.

Az ünnep szentmisével, kenyérszenteléssel kezdődött Balatonfüreden, ahol szép műsorral, kiállításmegnyitóval és tűzijátékkal is köszöntötték augusztus 20-át.

Friss hírek Veszprém Megyéből

A dosszié további cikkei

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában