Hatalmas áldozatvállalás

2021.11.18. 11:30

Sokat dolgoztak Balatonfüredért – Ünnepséget rendeztek a szociális munka napján

A város szociális tevékenységéért kitüntetést és elismerő oklevelet, valamint virágot adott át Bóka István, a város polgármestere a szociális munka napja alkalmából rendezett szerdai ünnepségen a polgármesteri hivatalban.

Kovács Erika

Balatonfüred szociális tevékenységéért kitüntetést vehetett át Németh Lilla, a Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ (BSZAK), Család és Gyermekjóléti Központjának szakmai egységvezetője és Sándor Katalin, a Nagycsaládosok Szivárvány Egyesületének elnöke. Utóbbinak tavaly ítélték oda a rangos elismerést, melyet a járvány miatt a mostani ünnepségen vett át. Takácsné Karsai Ilona bölcsődei dolgozónak nyugdíjba vonulása alkalmából oklevelet és virágot adott át Bóka István polgármester. A Balatonfüredi Városi Bölcsőde dajkája, az intézmény megnyitása, 1989 szeptembere óta tagja a munkaközösségnek.

– A mai napon őszinte megbecsülésünket fejezzük ki azoknak, akik naponta hitükkel és meggyőződésükkel azon fáradoznak, hogy a rászorulóknak megadják a tőlük telhető legtöbb segítséget, fogalmazott köszöntőjében Hári Lenke alpolgármester. Hozzátette, azok előtt a szociális területen irányító-, intézményfenntartó feladatot ellátó kollégák előtt is tisztelegnek, akik nélkül nem működne a szociális intézményrendszer. Az alpolgármester kitért a koronavírus-­világjárványra, mellyel tavaly óta küzd az emberiség. Azt mondta, a demokratikusan fejlett, kiépült szociális és egészségügyi rendszerekkel rendelkező államok, mint amilyen Magyarország is, megdöbbenve és értetlenül figyelte a járvány terjedését. Hála a magyar társadalom magas oltási hajlandóságának, hazánk világviszonylatban előkelő helyen áll az átoltottság terén, de még nem dőlhetünk hátra, a háború még tart.

Perger Zoltánné, a BSZAK intézményvezetője, Németh Lilla, a BSZAK egységvezetője, Sándor Katalin nagycsaládos egyesületi elnök, Takácsné Karsai Ilona bölcsődei dolgozó és Tompos Mária, a balatonfüredi Városi Bölcsőde vezetője
Fotó: Balogh Ákos/Napló

– Mert hiába a járvány, lesznek olyan szülők, akik nem tudják kisgyermeküket a bölcsőde segítsége nélkül nevelni, mert dolgozni, enni és élni kell, a számlákat ki kell fizetni. Az idős, esetenként mozgásképtelen ­embertársaink ellátásra, ápolásra szorulnak. Az iskolákban, óvodákban a pedagógusok jelzik, ha tudomást szereznek nehéz sorsú, zaklatott családi hátterű gyerekről, akinek élethelyzetét a bezárások csak súlyosbítják, utalt az alpolgármester a szociális területen dolgozók kihívásaira.

Kiemelte, nehéz ez a hivatás, amely nemcsak sokoldalú szakértelmet, felkészültséget, de hatalmas áldozatvállalást, emberséget, őszinte együttérzést is kíván. A szociális munkások hivatása az, hogy a lemaradók, a botladozók hátrányait és szenvedéseit csökkentsék, hogy oda is vigyék el a segítséget, ahová más nem visz. Hári Lenke külön szólt a civil szervezetekről, az önkéntesekről is, akik szintén sokat segítenek, rengeteget tesznek másokért.

Az ünnepségen a Lóczy Lajos Gimnázium diákjai szép műsorral ajándékozták meg a megjelenteket.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget