2022.02.12. 10:00
Civilek fogtak össze a veszprémi kórház gyermekosztályának egyik részlegének klimatizálására
Adományokból gyűlt össze támogatás a Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztálya egyik részlegének klimatizálására.

Tenk Tamás, Adamecz Zoltán, Kovács Eszter és Szabó Éva a sajtótájékoztatón Fotó: Pesthy Márton/Napló
A jótékonysági kezdeményezést Adamecz Zoltán magánszemély indította tavaly. Elmondta, 2021 nyarán gyermeke töltött hosszabb időt a kórházban, és ekkor tapasztalták meg, hogy hőség idején mennyire felmelegszenek a kórtermek. Azért, hogy segítsen az osztályon, adománygyűjtést szervezett a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány javára. Felhívására rövid idő alatt mintegy hárommillió forint gyűlt össze, jobbára magánszemélyek, kisebb részben vállalkozások adományaiból. A befolyt összegből és az alapítvány kisebb támogatásából a Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztályának „B” részlegén építettek be klímarendszert januárban.
Szabó Éva, a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány korábbi kuratóriumi elnöke, főorvos elmondta, a szervezet idén húszéves. Azért dolgoztak, hogy a picik mentése zavartalan legyen és hogy a kórház gyermekgyógyászati centrumában minden adott legyen a megfelelő ellátáshoz. Hozzátette, a kánikula idején nagyon meleg szokott lenni a negyedik emeleten klíma nélkül, ami nem megfelelő a gyógyításhoz. Felidézte, két éve az „A” folyosón szereltek be klímát.
Tenk Tamás, az alapítvány kuratóriumi elnöke köszönetet mondott a kezdeményezőnek és az adományozóknak a segítségért, amelyek jobb körülményeket biztosítanak az ápoltaknak. Kérdésünkre elmondta, a folyosó mennyezetébe három nagy klímaegységet építettek be, és egy nagyobb kórterembe került a negyedik berendezés. Az adománygyűjtéssel kapcsolatos letétbe helyezést Kovács Eszter ügyvéd végezte.