Nincs mentális szempontból százszázalékosan egészséges ember

Zoltán a magas színvonalon vég­zett szakmai tevékenysége, elhivatott, megbízható, példaértékű és lelkiismeretes munkája elismeréséül vehette át a kitüntetést, amely érzése szerint nem csak az ő érdeme, kiemeli a csapatmunka fontosságát.

– A Testi-Lelki Egészségfejlesztési Központban és a hajléktalanellátásban dolgozó munkatársaim is magukénak érezhetik azt. Sőt, a város is, mert szakmai ötleteimet mindig támogatta, mellém állt. Amellett ott voltak velem a szüleim, a testvérem, a feleségem – mondja Zoltán. Mint megtudom, gyermekkorában nem ilyen pályára készült. Sokáig ötlete sem volt, milyen foglalkozást válasszon. 

– Gyermekként nem voltam tudatos, és kimondottan jó tanuló sem. Amikor az általános iskolában kapott pályaválasztási szórólapokat hazavittem, a szüleim találták nekem a vízműkezelő szakmát. Így ke­rültem a siófoki szakmunkásképzőbe. Az egyetlen, amit tudtam, hogy szeretnék önállósodni, kollégiumba menni. Aztán elvégeztem még a hegesztőképzést, de sosem dolgoztam a szakmában. Volt több kitérő az életemben, amelyekre utólag fejlődésként tekintek. Nem érzem elvesztegetett időnek, hiszen azok nélkül nem lennék olyan, amilyen vagyok. A diákoknak tartott előadásaimon is mindig mondom, hogy ha valami félresiklik, az nem biztos, hogy elvesztegetett idő. Attól is kapunk valamit, ha mást nem, hogy tudjuk: nem az a mi utunk. Változtatni pedig sosem késő. Ha megtaláljuk a hivatásunkat, és olyannal foglalkozhatunk, amit szívesen végzünk, az az igazi feladatunk – mondja Zoltán. 

Visszagondolva úgy érzi, az élet sodorta a pályára. – A tapolcai gimnáziumban érettségiztem, ahol voltak olyan tanáraim, akik pozitív mintát jelentettek számomra, és most is szívesen gondolok vissza rájuk. Azt követően a vendéglátásba sodort az élet, ahol pultosként dolgoztam. Ott fogalmazódott meg bennem, hogy szeretném továbbfejleszteni magam, éreztem, hogy több van bennem. Így kerültem Pécsre, szociál­pedagógia szakra. A főiskolára szakmai tárgyakból felvételiztem. Ahogy jobban beleástam magam a szakmába, kezdett tudatosulni bennem, hogy jó útra léptem, de még nem tudtam pontosan, mivel foglalkozik egy hivatásos segítő, egy szociális munkás. A képzés gyakorlatcentrikus volt, megláttam a benne rejlő lehetőségeket. Már akkor a szociális segítésen belül a mentálhigié­né, a lelki egészség területe vonzott. 

– A vizsgáimra a pultban készültem fel, amikor nem volt vendég, könyvet vettem a kezembe. Ma már tudom, hogy egy jó pultos jó mentálos is. Ott szembesültem a különböző függőségek természetével, ok-okozati összefüggéseivel, amiről mindeközben folyamatosan bővítettem a tudásomat. Akkor még voltak játékgépek, a kémiaiszer-függőség mellett a viselkedési függőségek is megjelentek – emlékezik a pultos évekre. 
Kereste a szakmában való elhelyezkedés lehetőségét, és jelentkezett a tapolcai hajléktalanszállóra helyettesítő státuszra. Később egy nyugdíjba vonuló helyére vették fel szociális segítőként, majd hat év múlva szakmai vezetőnek nevezték ki. Mindig szeretett újítani, fejleszteni, közreműködésével a város sikeres pályázatot nyújtott be a szálló felújítására, bővítésére, modernizálására. Eközben a további szakmai fejlődése, érdeklődése miatt egészségfejlesztő mentálhigiénés szakon szerzett végzettséget, majd a mesterképzésben elvégezte a mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő szakot is. 

2016-ban kollégáival együtt fel­élesztette az évek óta szunnya­dó Tapolca Város Szociális Alapítványát, új névvel és új lendülettel Én-Kép-Tér Szociális és Mentálhigiénés Alapítványt hoztak létre. Célja, hogy a pályázati lehetőségeket felhasználva támogassák a szolgáltatások fejlesztését, az ellátottak minél komplexebb segítését. 

Közben Tapolcán az Egészségfejlesztési Iroda (EFI) is elindult, melyhez felkérték a mentálhigiénés terület képviseletére. A kezdetekkor az EFI többnyire a testi egészségfejlesztésre épült, de később lehetőség nyílt pályázati forrásból funkcióbővítésre, Lelki Egészségfejlesztési Központ létrehozására. Zoltán úgy érezte, hogy ezt a lehetőséget meg kell ragadni. Kivette a részét a pályázat beadásától a megvalósításon át a működtetésig. Mindig kereste a kihívásokat, a fejlődés lehetőségét, és képes volt megvalósítani a kitűzött célokat. Sokoldalúságát és szakmaiságát az is bizonyítja, hogy tevékenykedik a Mónika-M hospice-szolgálatnál, ahol daganatos betegséggel küzdő betegeknek nyújt lelki támogatást, továbbá köz­reműködik a város pszichiátriai és szenvedélybetegei­nek ellátásában. Munkájáról kérdezve kiemeli a prevenció fontosságát és a szeretet jelentőségét, melynek megélése lelki egészségünk elengedhetetlen része nemtől és kortól függetlenül. 

– Nélkülözhetetlen adni, kapni és kimutatni. Fontos, hogy tudjunk jól szeretni minden életszakaszban és helyzetben. A biztonságos kötődés, a szeretet kialakulása elengedhetetlen a mentális egészség szempontjából, mely hatással van a felnőttéletre, személyiségünk alakulására. Ha megkapják gyermekeink a kellő szeretetet, az megalapozza az emberekbe vetett bizalmat is. Fontos, hogy a kamaszkorban lévő gyermekek az identitásválságban is érezzék a szülők szeretetét, hogy szükség esetén merjenek és tudjanak hozzájuk fordulni. Ahogy én is bíztam a saját szüleimben – sorolja Zoltán. 

– Ugyanakkor vallom, hogy minden ember küzd mentális problémával. Társadalmanként, koronként eltérő, hogy mi számít normálisnak, de véleményem szerint nincs olyan ember, akinek ne lenne valamilyen feldolgozatlan konfliktusa, traumája. Nincs mentális szempontból százszázalékosan egészséges ember. Ez nem tragédia, de fontos, hogy foglalkozzunk önmagunkkal, tudjuk, hogy mik az erősségeink, gyengeségeink, és ne menjünk el azok mellett. Azonban egyre inkább érzem, hogy kevesen vagyunk mi, a szakemberek, miközben egyre többen szorulnak segítségre. Szerencsére azok száma is gyarapszik, akik felismerik, hogy szükségük van a segítségre. Tíz éve még stigmát jelentett konfliktussal vagy házassági krízissel szakemberhez fordulni. Ma már elfogadott, nem szégyen segítséget kérni. 

– Az is érdekes, hogy míg korábban a nők sokkal inkább nyitottak voltak, ma már a férfiak is felzárkóztak melléjük. Persze jó lenne, ha egy nap legalább harminc órából állna, hogy minél több embernek tudjak segíteni, és ha több szakspecifikusság lenne a mentálhigiéné területén. Vallom a holisztikus szemlélet fontosságát, miszerint a test és a lélek egységet alkot, melyek a rendszerelmélet szerint folyamatos kölcsönhatásban vannak egymással. Fontos a fizikai egészség, a tudatos gondolkodás, odafigyelés a genetikai örökségeinkre. Manapság népszerű dolog pszichológiával foglalkozni, egyre több könyv kapható a témában, előadásokat láthatunk az interneten, de tudni kell jól választani, és amit olvasunk, azt a helyén kezelni. Ne állítsuk fel magunk a diagnózist – mondja a szakember, aki Popper Péter köteteit ajánlja olvasásra.

Ugyanakkor nem feledkezik meg arról sem, hogy a vallás fontosságáról is szót ejtsen. – Kiemelt jelentősége van az életünkben. A hit birtokában nem érezzük egyedül magunkat krízishelyzetben. A segítés, ha nem is tudatosan, de már gyermekkoromtól fontos része volt az életemnek, ami mára szakmai hivatássá vált. A képzéseimet megelőzően is előszeretettel fordultak hozzám az emberek lelki problémáikkal, ami sosem volt teher számomra. Természetes és egyértelmű volt, hogy kiállok a gyengébbek, elesettek mellett, vagy megvédem a kirekesztett osztálytársaimat. Ellentmondásos, hogy racionális vagyok, miközben a lelket kutatom, amely cseppet sem megfogható. Viszont megismerésére egy élet is kevés – mondta Magvas Zoltán.