Az örökké változó tó festője

2023.10.28. 13:00

Balaton, nők, rézdomborítások +fotók

Vecsei János tapolcai festő Fény és árnyék című kiállítása nyílt pénteken az Agóra Veszprém Kulturális Központban.

Tóth B. Zsuzsa

Vecsei János, tapolcai festő Fény és árnyék című kiállítása nyílt pénteken az Agóra Veszprém Kulturális Központban

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A festmény és rézdomborítás tárlat megnyitóján Fazekas Orsolya, az intézmény vezetője köszöntötte az érdeklődőket, majd az alkotó menye, Vecsei-Szeitz Anett méltatta a művészt.

Amint elmondta, Vecsei János Tapolcán született 1948-ban, ott él és alkot. Tanulmányait a Tapolcai Általános Iskolában kezdte, rajztanára, Zentai Pál festőművész már korán felfigyelt a jól rajzoló gyermekre, és magával vitte az általa vezetett, felnőttekből álló Batsányi Művészkörbe, ahol három éven át különös figyelemmel képezte. Tanulmányait Budapesten, a Vasútgépészeti Technikumban folytatta, ahol rajztanára ajánlására négy éven át volt tagja a Budapesti Vasutas Képzőművész Körnek. Mestere Farkas István szobrászművész volt. A technikum elvégzése után visszakerült Tapolcára, ahol a művészkörnek negyven éven át volt tagja, és az évek során több csoportos kiállításon vert részt. A munka mellett szabadidejében és éjszaka festett. Komolyabban csak az ezredforduló óta és nyugdíjba vonulásától foglalkozott festészettel, ekkortól rendszeresen rendezett egyéni kiállításokat, és több csoportos bemutatkozáson vett részt. 

– Műterme a szabad mindenség, környezete, szűkebb hazája, a Tapolcai-medence csodálatos tanúhegyei. Megragadja a szigligeti, a badacsonyi öböl örökké változó színvilága, a Balaton meg-meg újuló víztükre, a tapolcai tópart és a város régi házainak sora. Ahogy magáról vall: nap- és a vízimádó. A fények és a napszakok csodálatos játékát, mint egy óriási tükör, igazán csak a víz tudja visszaadni, a kiállítás képeit is a természetből ellesett fényjátékok ihlették. Vecsei János alkotásait nem lehet egyetlen irányzathoz sem besorolni. Stílusa egyéni, önerőből fejlesztette magát. Használja a mai kor festészeti technikáit, színvilága tiszta, derűs, még modern képein is vigyáz, hogy azok mindenki számára érthetőek legyenek. Törekszik arra, hogy az őt megihlető témát, a táj szépségét a nézőnek át tudja adni – mondta a kiállítást megnyitva Vecsei-Szeitz Anett.

Beszélt továbbá arról, hogy az alkotó három csoportba rendezte a kiállítást. Szűkebb táját festményein, olaj- és pasztellképein mutatja be, de elhozta a nőket ábrázoló rajzait és rézdomborításait szintén. 

Alkotásaihoz kisebbik lánya, Herczeg-Vecsei Katalin írt haikukat. 

Németh István Péter tapolcai költő az alkotásokhoz írt feljegyzése szerint a Balatont este és hajnalban, rianás szelében és káprázatok nyarában egyaránt láttatja Vecsei. A tapolcai Malom-tavat és a Balatont egy patak és a képzelet ezer szála köti össze az itt élők számára. Mintha a tavacska közepében levő, kőből rakott köröcske volna az álmok origója, úgy tért és tér vissza és vissza Vecsei János minden korszakában ehhez a belső középponthoz.

A megnyitón az alkotó megköszönte a résztvevők érdeklődését, az eseményt unokái, Moór Dóra és Herczeg Réka színesítette hangszerszólóval, énekkel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában