A Szentírás leggyakrabban említett növényeiről tartottak előadást Pápán

Fráter Erzsébet biológus, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetéhez tartozó Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert kurátora tartott interaktív bemutatót, előadást A Libánón cédrusfájától az izsópig – A Biblia növényei címmel a református ótemplomban, az Ars Sacra Fesztivál Nyitott templomok napján. Az előadó a Scolar Kiadó gondozásában 2017-ben a megjelent, több száz fotóval illusztrált kötete alapján beszélt a Szentírásban leggyakrabban szereplő növényekről. Néhány gyümölcsöt, zöldséget a közönség kézbe is vehetett, megkóstolhatott az alkalmon.

Mint megtudtuk, a Szentföldön a kultúrnövényekkel együtt közel háromezer növényfaj fordul elő. Közülük 110-130 növény, valamint számtalan növényekhez kapcsolódó fogalom (például gyom, pelyva, fű, must) szerepel a Bibliában. Egy részük nálunk is ültetett kultúrnövény, más részük hazánkban nem őshonos és nem is termesztett, ezért nem ismert növény.

Előfordulási gyakoriság szempontjából a három vezető mezőgazdasági ágazathoz – a szőlő-, a gabona- és az olajtermesztéshez – kapcsolódó kifejezések sokasága és gazdagsága első olvasásra is kitűnik a Szentírásból. Konkrétan a békés életet jelképező szőlő vezet 219 említéssel, majd érdekes módon egy importcikk, a cédrus következik 76 hellyel. Ezeket követi a legnépszerűbb gyümölcs, a füge, valamint a vallási szertartások során használt tömjén, egyaránt 62 említéssel.

Az ókori textíliák legfontosabb alapanyagáról, a lenről 58 helyen olvashatunk. A gabonák közül, az általános értelemben használt kifejezéseken (például gabona, kalász) túl a búza 56-szor, az árpa 39-szer szerepel. Habár az olaj sokszor szóba kerül, az olajfát csak 55-ször említi a Biblia. Több szó esik még a datolyapálmáról (37), a tölgyekről és pisztáciákról (32), a gránátalmáról (28) és az akáciákról (27) is. Az Ószövetség négyszer annyi növényt említ, mint az Újszövetség. A legtöbb növény (38-féle) Ézsaiás próféta könyvében szerepel, de bőséggel találunk Mózes könyveiben, a Zsoltárok könyvében és Jeremiás próféta könyvében is, számolt be az előadó.

Érdekes, hogy a Szentföldtől északra, a Libanon-hegységben élő cédrus ilyen előkelő helyen áll. Fráter Erzsébet felhívta a figyelmet, hogy a cédrus volt az ókor legfontosabb fája, amit a hatalmas épületek, templomok gerendázatában alkalmaztak. Továbbá a Földközi-tenger környékén élt hajós népek nagyon sok cédrust használtak, hiszen a cédrus gyantában átitatott fája nagyon tartós és ragyogó alapanyag a hajók építésére. A Genezáreti-tó partján régészek találtak egy csónakot, amit részletesen megvizsgáltak, és megállapították, hogy a Jézus korabeli (vélhetően) halászhajó java része is cédrusból készült, de szerkezetét további nyolcféle fa is alkotja. Ennek magyarázata az lehet, hogy a szegény halászemberek egyéb, könnyebben beszerezhető fákkal javítgatták a hajók sérüléseit.

– Noé bárkája meglepő módon nem cédrusból, hanem góferfából készülhetett. Asszír és arámi nyelven a gófer szurkot jelent, ezért többen arra következtetnek, hogy ez nem egy fafaj, hanem annyit jelent: szurokkal bevont fa. Ez teljesen logikus a vízálló jellege miatt – tette hozzá a biológus.

Az akkori ember számára a legkisebb növényi mag a mustármag volt. A mustár egynyári lágyszárú növény, őshonos a Szentföldön, vadon is él. Nyár végére két-három méter magasra is megnő a vulkáni tápanyagban gazdag talajban. Érett magjáért az énekesmadarak előszeretettel látogatják.

– A mirhát gyógyításra, balzsamok, kenetek készítéséhez, valamint a temetéshez használták fel. A holttestekhez, a lenlepel rétegei közé illatos anyagokat adtak. Mirha is volt a balzsamok közt, amikkel az asszonyok készültek a Mester pénteki eltemetésére. Örömhír, hogy aztán nem kellett felhasználni, hiszen Jézus feltámadt. Ezért szeretem nagyon a mirhát, mert Jézus sírjánál egy haszontalan növény volt – zárta gondolatait Fráter Erzsébet.