2019.01.09. 17:00
Hogy ünnepelték régen a farsangot a veszprémiek?
Január hatodikával beköszöntött a farsangi báli szezon. A régi Veszprém megyei hagyományok nyomába eredtünk.
A baromfi termékenységét célzó farsangi maszkos felvonulás (tikverőzés) Gyulafirátóton az 1980-as években (Hadnagy László felvétele)
Elkezdődött a báli szezon, azaz a farsang, amely a középkortól kezdve Európa városaiban és paraszti közösségeiben egyaránt az év leginkább várt időszaka volt.
A vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig tartó időszak jelentőségét az évkörben elfoglalt helye magyarázza. A vízkereszt előtti hetek, vagyis advent és a karácsony a maga vallásos és jósló-varázsló szokásaival elmélyült, várakozásteli időszaka volt az évnek. Ennél is visszafogottabban, a lelki és testi megtisztulás jegyében telt a farsang utáni negyven nap, vagyis a nagyböjt, melyben a tánc, a bőséges étkezés, a hangos szó és az udvarlás egyaránt tilos volt. E két, hangulatában és lehetőségeiben hasonló időszak közé esett tehát a farsang, az év egyetlen olyan szakasza, amelyben az erőteljes vallási-erkölcsi kontroll alatt álló népi kultúra a maga felszabadult, ironikus, pajzán, sőt obszcén arcát mutathatta.
Mind a halálos áldozatokat követelő féktelen dél-európai városi karneválok, mind a szelídebb, agrár-jellegű szokásokban is bővelkedő falusi farsangok fő jellemvonása a pazarlás volt, amely a testi örömök minden fajtájára kiterjedt. A zsíros ételek és kelt tészták fogyasztása, az ismétlődő bálok és lakodalmak, az erőszakos cselekedetek (pl. kakasütés, gúnárnyakszakítás), a maszkos alakoskodások és az asszonyok titkos, pajzán mulatozása egyaránt a testi és a szellemi energiák felszabadítását szolgálták. E szokásokra jellemzően a farsang utolsó három napján (farsangfarkán) került sor, szigorúan a húshagyókedd éjféli harangszóig.
A Veszprém megyei falusi farsangi szokásokat elsősorban Lackovits Emőke muzeológus-néprajzkutató kutatásaiból ismerjük. A magyar és nemzetiségi falvakban egyaránt jellemzőek voltak a lakodalmak és disznóvágások, a farsangvasárnaptól húshagyó keddig tartó – sok helyütt legényavatással egybekötött – kocsmai és egyleti bálok és a maszkos felvonulások is. A Balaton-felvidék és a Bakony jellegzetes szokása volt az asszonyfarsang, amely az asszonyok pincebeli mulatozását, és az ehhez kapcsolt termékenységvarázsló rítusokat (pl. hordók meglovagolása) jelentette.
Farsang idején Veszprém városában is egymást érték a – kiemelkedő udvarlási alkalomnak számító – bálok, zenés utcai felvonulások. Jellegzetes húshagyókeddi szokás volt a 19. században a veszprémi polgárok szánkázása város határában, amelyről Francsics Károly veszprémi borbély naplója is megemlékezett.
Schleicher Vera muzeológus
