2022.07.01. 21:00
Találkozót tartottak a kemenesszentpéteri elszármazottak
Szentmise, folklórműsor és színpadi programok sora gazdagította a kemenesszentpéteri elszármazottak találkozóját.
Forrás: Önkormányzat
Az alkalmon Törekiné Takács Beáta, Kemenesszentpéter polgármestere elmondta, ez a harmadik találkozó a sorban, az elsőt 1988-ban, a másodikat pedig 1999-ben szervezték. A település vezetője köszöntőjében rámutatott, fontos céljaik között szerepel a település vonzóvá tétele a falukép korszerűsítésével, az elnéptelenedési folyamat megállítása, illetve a helyi turisztikai lehetőségek bővítése.
A polgármester kiemelte, a település múltjának megismerése, továbbörökítése céljából egy éve értéktárat hoztak létre Kemenesszentpéteren, emellett minden kínálkozó pályázati lehetőséget megragadtak, melyek révén többek között óvodafelújítást, út- és járdafelújítást, eszközbeszerzést hajtottak végre, de kaptak pályázati forrást rendezvényszervezésre, gyermekek táboroztatására is. Törekiné Takács Beáta köszönetet mondott mindazoknak, akik felajánlásaikkal segítették a települést.

A rendezvényt szentmise, a Bíborvirág Tánccsoport fellépése, közös ebéd, majd színpadi műsorok sora gazdagította.