2019.02.08. 20:28
Várpalotai hintabaleset: már lépeget Krisztofer!
Felül az ágyban, és néhány lépést segítségünkkel már megtesz Krisztofer, ezt mondta nagy örömmel Máthé Zoltánné Dia, a fiú édesanyja, aki hét gyermekkel és férjével egy másfél szobás albérletben él Hajmáskéren.
Máthé Zoltánné fiával, Krisztoferrel, aki már képes arra is, hogy felálljon Fotó: Kovács Erika
A 18 éves fiú 2017 szeptember 2-án, a Várpalotai Napokon, a meghibásodott kalapácshintából zuhant ki, fejjel a padkának, és életveszélyesen megsérült, kómába került.

-Nem akartam hinni a szememnek, amikor felült az ágyban Krisztofer, majd kis segítséggel fel is állt, sőt, néhány lépést megtett. Én mindig tudtam, elszántan bíztam abban, hogy a fiam egy napon képes lesz erre, sőt, további javulásra is! Így fogalmaz Máthé Zoltánné Dia.
Nem sok remény volt
Az asszony felidézi: a baleset után nem sok jóval biztatták őket a kórházban fia életveszélyes koponyasérülése miatt. Az anya viszont a hintabaleset után első perctől kezdve folyamatosan beszélt fiához, épp úgy viselkedett vele, mint a baleset előtt. Akkor is ezt tette, amikor mozdulatlanul, kómában feküdt fia a kórházi ágyon. Édesanyja, aki vele volt a kórházban, mindenről beszélt neki, arról is, hogy fel kell gyógyulnia, nem szabad feladni, be kell fejeznie az iskolát, majd családot kell alapítania, egyszóval élnie kell Krisztofernek!

Fotó: Kovács Erika
Aztán hatalmas öröm volt a család számára, amikor tavaly, december 6-án végre hazavihették a fiút a kórházból az apró, másfél szobás hajmáskéri albérletbe. Nem is érdekelte a szülőket akkor, hogy milyen szűkösen élnek, nyolc gyermekükből hét van még otthon, és hogy valójában csak ágyakból áll a kis lakás, mert azt tartották fontosnak, hogy ismét együtt lehetettek, és végre velük volt Krisztofer is.
Édesanyja a nap huszonnégy órájában ápolja, gondozza a teljes ellátást igénylő gyermekét, pépesített ételeket ad neki, nagy kedvence a csokoládé, gyomorszondán át pedig a folyadékot és a gyógyszereket kapja meg a fiú. Dia naponta főz, hatalmas szervezést igényel náluk, hogy mikor tud leugrani néhány percre a boltba bevásárolni, illetve az is, hogy a kisebbeket ki vigye óvodába, amelyben szerencsére más tudnak segíteni a nagyobb gyerekek, illetve a férj, Zoltán is, aki folyamatos műszakban dolgozik egy veszprémi gyárban. Zoltán, ha teheti, túlórát is vállal, mivel minden fillérre nagy szükségük van.
A fiából merít erőt az édesanya
Szívesen költöznének nagyobb albérletbe, de mikor meghallják, hány gyermekük van, nem adják ki nekik a lakást. Dia mesél arról is, hogy a baleset előtt Krisztofer a pétfürdői Kolping iskolába járt, asztalosnak készült, tavaly ballagott volna. A fiú életében most az a nap fénypontja, amikor a tolókocsiban kiteszik a szobába, és látja maga körül a család életét. Hangokat már képes kiadni, de beszélni még nem tud, mutogatással jelzi a családnak mondandóját. Az nagyon fontos neki, hogy ő is ott lehet a többiek között. A fiú a baleset óta nagyon érzékeny, ha sírni lét valakit, ő is ezt teszi. Nagy szükség lenne logopédusra, gyógytornász nemsokára járni fog a fiúhoz. Dia a kérdésre, honnan merít ennyi erőt nap, mint nap, úgy mondja, fiából, az előtte álló feladatokból, illetve a családból, gyermekeiből. Férjével egy percük sincs egymásra, de mindkettőjük életében első a család, illetve Krisztofer felgyógyulása.
Korábbi cikkeink a témában:
Várpalotai hintabaleset: Hazavihették Krisztofert a kórházból>>>
Hazament a várpalotai hintabaleset súlyos sérültje >>
Élet és halál között lebegett Krisztofer >>
A legnagyobb elővigyázatosság mellett is megtörténhet? >>
Kritikus állapotban van a várpalotai hintabaleset sérültje >>
Várpalotai Napok: leszakadt az egyik extrém hinta, hatan megsérültek! >>