„Mintha egy vassal próbálták volna szétfeszíteni a csontjaimat” – Koronavírus-beszámolók Veszprém megyéből

Az erőteljesen megnövekedő esetszámok miatt soha nem látott szigorítások léptek életbe. A koronavírus-járványt teljesen talán csak a vakcina állíthatja meg, viszont a tájékozódással és a szabályok betartásával mi magunk is lassíthatjuk a kór terjedését.

Varga Richárd, veol.hu

Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy beszéljünk a betegségről, így is elősegítve azt, hogy a kór tünetei és lezajlásának folyamata ismertté válhasson. Korábbi cikkeinkből már kiderült, hogy a koronavírus szervezetre gyakorolt hatásai rendkívül sokfélék lehetnek, de találhatunk sok hasonlóságot is. Az egyik mindenki által tapasztalt tünet a szaglás és az ízlelés elvesztése volt, azonban már jóval általánosabb tünetek – hőemelkedés, légúti panaszok – megjelenésekor is érdemes felhívni az orvosunkat.

Ezúttal Zoltán (31) számolt be lapunknak a betegséggel kapcsolatos tapasztalatairól, megéléseiről.

– Két héttel ezelőtt egy szerdai napon, hajnali négy óra körül ébredtem fel arra, hogy iszonyatosan fáj a medencecsontom és a hátam. Ez a fájdalom másfél napig tartott. Nagyon kellemetlen volt. Leginkább egy olyan érzéshez tudnám hasonlítani, mintha egy vassal próbálták volna szétfeszíteni a csontjaimat.

Ez persze az izmokra is kihatott, szó szerint fájt az egész testem – mesélte Zoltán.

Mint mondta, mindeközben hőemelkedése volt csak, magasabb lázat egyetlen egyszer sem mért. Jelezte a főnökének, hogy ezek a tünetei, és sajnos nem tud bemenni dolgozni.

– Az ajkai infektológián készítették el a tesztet, hamar meg is lett az eredmény, kiderült, hogy pozitív vagyok.

Ezt követően jöttek a klasszikusnak mondható tünetek, elvesztettem az ízlelésemet és szaglásomat is.

Zoltánnál gyorsan, viszont nagyon intenzíven zajlott le a betegség. Megemlítette azt is, hogy ahány emberrel beszélt eddig, annyiféleképpen mentek át a covidon. Mivel együtt lakik a párjával, egyértelmű volt a kockázat, hogy a barátnője is elkaphatja a fertőzést. Ez pár nappal később meg is történt, és Zoltán párja pontosan ugyanazokat a tüneteket, és ugyanazt a lezajlási folyamatot produkálta, mint a férfi.

– Nagyon kellemetlen volt, de szerencsére viszonylag gyorsan elmúlt a fájdalmas része. A karantént jobban viseltem, mint gondoltam. Nem vagyok egy otthonülős típus, így volt bennem némi frusztráció, de igyekeztem olyan dolgokkal elfoglalni magam, amelyekre máskor kevesebb időm jutott. Így végül sikerült viszonylag nyugodtan átvészelni ezt a periódust – zárta gondolatait Zoltán.

Koronavírus Veszprém megyében

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában