Harka, a szépséges leány legendája szerint az őt megkívánó ördög patája nyomán kénes, forró vizű forrás fakadt fel a Harsányi-hegy lábánál. A gonosz pára mérgében toppantott akkorát, mert a leány boszorkány anyja cselhez folyamodva kimentette a lányát a k
Javában készül a nyárra a Várkertfürdő, a 6-14 éves gyermekeknek úszótábort is szerveznek – mondta el Nagy Zsolt, a Pápai Termálvízhasznosító Zrt. vezérigazgatója.
Május 1-jén, szombaton – a négymilliomodik beoltott után – a hazai fürdők is megnyithatták kapuikat. Fontos azonban, hogy csak védettségi kártyával lehet őket látogatni, valamint néhány óvintézkedés még mindig életben van, amit be kell tartani.