Meggyőző sikerrel rajtolt a magyar válogatott

Hozzászólások

egy kutatás szerint
A szülők negyedének kellett új számítástechnikai eszközt venni a koronavírus-járvány idején
diplomácia / 4 perce
Orbán Viktor levelet küldött Dél-Korea nemzeti ünnepe alkalmából
Levélben köszöntötte Csung Szje Kjun dél-koreai miniszterelnököt a Koreai Köztársaság Felszabadulásának Napja alkalmából.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. TUBA JÓZSEFNÉ 88 éves korában és fia TUBA JÓZSEF 58 éves korában hosszú szenvedés után elhunytak. Hamvasztás utáni búcsúztatásuk és családi sírba helyezésük 2020. augusztus 19-én 13 órakor a Vámosi úti temetőben lesz. Barátaik, szomszédjaik
"Emléked örökké itt van velünk, amíg élünk el nem feledünk." Szomorú szívvel emlékezünk GÖNCZÖL JÁNOS halálának 1. évfordulójára. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY ÉVA 69 éves korában csendesen megpihent. Hamvszórása 2020. augusztus 19-én, szerdán 9 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOSLER FERENC volt Hajógyári dolgozó 84 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2020. augusztus 21-én, pénteken 11 órakor Balatonfüreden a köztemetőben. Gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, volt munkatársaknak, szomszédoknak, ismerősöknek akik férjem, édesapánk NÉMETH ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló családja
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY J. TIBOR volt pápai majd szigligeti lakos életének 77. évében csendesen megpihent. Utolsó útjára 2020. augusztus 18-án, kedden 15 órakor kísérjük a pápai alsóvárosi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÖMBÖS FERENC 66 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 19-én 14.30-kor lesz a pápai Alsóvárosi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ISZLAY DÁNIEL a VÁÉV majd később a Városi Bíróság dolgozója 88 éves korában rövid betegség után váratlanul elhunyt. Temetése 2020. augusztus 17-én 15 órakor lesz a Vámosi úti temetőben. Gyászoló unokája és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy EGYED BÉLA 87 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 17-én 11 órakor lesz a Vámosi úti temetőben katonai tiszteletadással. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Szerető családja
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOZA IMRÉNÉ szül.: Bende Mária 74 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. augusztus 18-án, kedden 11 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KUNGL FERENCNÉ volt herendi lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 19-én 16 órakor lesz a herendi temetőben. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy MAKAI FERENC tanár 88 éves korában elhunyt. Temetése 2020.08.17-én 10 órakor lesz a balatonfüredi Református temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy JUHÁSZ GYÖRGYNÉ szül.: Horváth Margit életének 79. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. augusztus 18-án 15.30 órakor lesz a Vörösberényi temetőben. Gyászoló család
"Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS JÓZSEFNÉ szül. Kalányos Ilona 91 éves korába csendesen megpihent. Temetése 2020. augusztus 14-én, pénteken 15 órakor lesz a monostorapáti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOCSIS ISTVÁNNÉ szül. Heiter Anna 93 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 14-én, pénteken 16 órakor lesz a pulai temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt 15 óra 15 perckor a helyi katolikus templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BOLLA FERENCNÉ 98 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 15-én 10 órakor lesz a vörösberényi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ÁRPÁDNÉ (Hegedüs Erzsébet) volt balatonfűzfői lakos életének 88. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 14-én 10 órakor lesz a balatonfűzfői temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás, illetve a koszorúk mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ENDRÉNÉ szül. Mészáros Irén életének 90. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. augusztus 13-án 15 órakor a nyárádi temetőben lesz. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MARTON JÁNOS 70 éves korában elhunyt. Hamvait 2020. augusztus 14-én 15 órakor helyezzük végső nyugalomra a somlóvásárhelyi régi temetőben. Gyászmisét 14 órakor a helyi templomban tartjuk. Gyászoló család
Szeretettel emlékezzünk FINTA JÁNOSNÉ szül.: Farkas Klára veszprémi, majd litéri lakos halálának 10. évfordulóján. Férje, gyermekei, unokái
rendőrkézen / 36 perce
Újabb három embert fogtak el az érdi lövöldözők közül (videó)
döbbenet / 1 órája
Óriás mocsári patkányok árasztottak el egy texasi parkot (videó)
Határtalanul / 1 órája
Virtuális vetélkedőt indítottak külhoni és magyarországi diákoknak
a tengerparton ismerkedtek össze / 1 órája
Az alsóörsi strandon kérte meg kedvese kezét a táncos fiú
Rimányi Zita
program / 1 órája
Életre kel az újjáépített Aranyvonat
tippek / 2 órája
Így érdemes gyűjteni az esővizet